Csehné Papp Imola, Kraiciné Szokoly Mária (szerk.)

Felnőttkori tanulás

Fókuszban a szakképzés és a munkaerőpiac


Bevezetés

Tanulmányunk részben egy olyan kutatásra épül, amelynek során 2015–2016-ban az észak-magyarországi régióban 32 roma közösségi házat1 vizsgáltunk meg. A vizsgálat elsősorban a roma házakban folyó tevékenységre, a szervezetek sajátosságaira, a finanszírozásra és a rendelkezésre álló humán erőforrásra fókuszált. A tevékenységet vizsgálva megállapítottuk, hogy a roma közösségi színterek társadalmi integrációs és a felzárkózást segítő céljaikat elsősorban szociokulturális tevékenységeik során igyekeznek elérni. Ezekben a legjellemzőbb tevékenységek a nevelési és oktatási feladatok, amelyekhez koherensen kapcsolódnak a közművelődési, ezen belül a kultúraközvetítő és hagyományápoló tevékenységek.

Felnőttkori tanulás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 590 3

Az oktatás világában a szak- és felnőttképzés a legérzékenyebb a gazdaság változásaira, ugyanis a gazdaság sikeressége nagymértékben függ a munkaerőpiacon rendelkezésre álló munkavállalók tudásától és tanulási motivációjától. Nem véletlen, hogy a szakképzés szerkezete és jogi háttere folyamatosan változik, aktuálisan Szakképzés 4.0 szakmapolitikai stratégiának megfelelően, amely keresletvezérelt, kimenet-szabályozott felnőttképzési rendszer kialakítására törekszik.

E gondolatok szellemében íródott az ELTE PPK FTI jelen kötete, amely bemutatja az Intézet a munkaerőpiac és a szakképzés kapcsolódási pontjaira fókuszáló, friss kutatásai eredményeit. Az első és a második fejezet a munkaerőpiac és szakképzés témakörökkel foglalkozik. A szerkesztők a harmadik fejezetet a közösségi művelődés kérdéskörének szentelték, hangsúlyozva, hogy az informális tanulási úton szerzett tudás szerves része a munkavállalók tudás- és kompetenciaállományának.

A kötet olvasását ajánljuk gazdasági és szakképzési szakembereknek, akik munkaadóként, vezetőként, oktatóként kíváncsiak a gazdasági és az oktatási oldal nézőpontjaira, és ajánljuk mindazoknak, akik napjaink szak- és felnőttképzési útvesztőiben kívánnak tájékozódni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kraicine-csehne-felnottkori-tanulas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave