Pintér Tünde Kornélia

A zenei nevelés társadalmi megítélése Magyarországon


Bevezetés

A zenei nevelés több évezredes múltra tekint vissza. A zene kialakulását az ember megjelenésének időszakára tehetjük, ahol a varázslást, a vadászatot és a társakkal való kommunikációt segítette elő (Arany 2017). A történelem során valamennyi társadalom kialakította saját zenei kultúráját, amelyben a zene egyszerre több területen is – az oktatásban, a vallási életben, az egészségügyben, illetve a szórakoztató iparban – kiemelt szerepet játszott. Az ókori társadalmakban a zene a szórakoztatás mellett szerves részét képezte a különböző vallási szertartásoknak, de nevelési funkciója is meghatározó volt (Menuhin 1981). A középkor idején az egyetemek tananyagában a zene a hét szabad művészet egyik szegmenseként − mint a „szabad emberhez méltó” művészet – jelent meg a csillagászat, a számtan, a mértan, valamint a nyelvtan, a retorika és dialektika mellett (Gloviczki–Zsinka 2018).

A zenei nevelés társadalmi megítélése Magyarországon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 611 5

Zeneoktatásunk hanyatló állapota, melyet a kutatók elsősorban a zenei élmények hiányával, az ének-zene tantárgy alacsony presztízsével, valamint a tanulók klasszikus zenéhez fűződő negatív attitűdjével magyaráznak, számos elemzés és tanulmány tárgya. Pintér Tünde Kornélia kötetének célja e jelenség vizsgálata, az iskolai és iskolán kívüli zene megítélésével kapcsolatos álláspontok áttekintése egy, általános és középiskolai tanulók, szüleik és pedagógusok körében végzett kutatás nyomán. A szerző nem csupán az iskolai és iskolán kívüli zenehallgatás közötti különbségeket sorakoztatja fel, de olyan kérdésekre is kitér, amelyek például az énektanárok megítélésével, a zenetagozatos és nem zenetagozatos tanulók attitűdkülönbségeivel vagy a diákok könnyűzene iránti érdeklődésével kapcsolatosak. E kötet tehát a zenei nevelés helyzetéről, a zenei preferenciák kialakulásáról szóló mély, alapos elemzésnek tekinthető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pinter-a-zenei-neveles-tarsadalmi-megitelese-magyarorszagon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave