Dékány Éva, Halm Tamás, Surányi Balázs (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXII.

Újabb eredmények a grammatikaelmélet, nyelvtörténet és uralisztika köréből


A személyragok több paradigmát alkotnak

Az ige a magyarban az alanyával számban és személyben, a tárgyával pedig határozottságban és (második) személyben mutat egyeztetést (3a-aʹʹ). Ennek alapján az igei személyragok több paradigmát alkotnak. A főnévi igenév ebből a szempontból több ponton is eltér az igétől. Egyrészt nem kötelező megjelennie rajta egyeztető toldaléknak (3b), másrészt amennyiben ilyen szuffixum mégis megjelenik az infinitívuszi fejen, az csak a főnévi igenév alanyi jellegű vonzatával mutat szám- és személybeli egyeztetést, a tárgyi vonzattal semmilyen szempontból nem egyeztetődik (3bʹ). A főnévi igenév személyragjai tehát egyetlen paradigmát alkotnak, és ennek tagjai azonosak a birtokolt főnéven megjelenő személytoldalékokkal (3c) (É. Kiss 2002, 219). Ezen két paradigma között is megfigyelhető azonban egy lényeges különbség: míg személyes névmási birtokos esetén a főnéven kötelező az egyeztető toldalék megjelenése (3d), addig a főnévi igenév esetén a megfelelő szuffixum megjelenése opcionálisabbnak tűnik a datív vonzat jelenlétében (3dʹ), különösen a hétköznapi beszédben.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 592 7

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete a nyelvelmélet, a nyelvtörténet, valamint az uralisztika köréből gyűjt egybe új tanulmányokat, képet adva az ezeken a tudományterületeken ma folyó egyes hazai és nemzetközi kutatási irányokról. E tudományágak – amint a kötet közleményei is jól mutatják – a jelenkor nyelvészetében sűrű szálakkal és kiterjedt átfedésekkel, elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. A gyűjtemény egyúttal az ezeket a területeket munkájában kiemelkedő eredményességgel integráló grammatikakutató, a mai magyar és nemzetközi nyelvészközösség meghatározó jelentőségű és kivételes hatású alakja, É. Kiss Katalin előtt tiszteleg. E tisztelgés jegyében a szerkesztői bevezető É. Kiss Katalin nyelvészeti munkásságát, és benne a nyelvelmélet, a nyelvtörténet és az uralisztika szerves kapcsolódásait tekinti át. A gyűjtemény első, és egyben legnagyobb terjedelmű fő részét alkotó tanulmányok a mondattanra és az alaktanra összpontosítanak. A tisztán szintaktikai, illetve tisztán morfológiai természetű nyelvi tények mellett számos elemzés foglalkozik ebben a részben a mondattan és az alaktan határterületének jelenségeivel, valamint általános nyelvelméleti és metanyelvészeti kérdésekkel. A második, a jelentéstannak szentelt fő tematikus egységben szemantikai és pragmatikai problémákat tárgyaló cikkek kaptak helyet. A nyelvelméleti témájú első két részt követő harmadik, egyben utolsó fő rész a nyelvtörténet és az uralisztika köréből közöl új eredményeket. Míg az első két rész nyelvelméleti elemzéseinek tárgynyelve elsősorban a mai magyar, a harmadik rész empirikus anyagát a magyar mellett a hanti, a nyenyec és az udmurt, valamint az angol, a ladin és a volgai bulgár egyes történeti, illetve mai változatai adják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave