A szektorok közötti együttműködés olyan kérdéskör, mely kezdettől fogva megoldandó problémát jelent az egyes szereplőknek. A humánszolgáltatások jelentős része jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozik, ám az egyes területek munkáját más-más minisztériumok is befolyásolják. A felülről történő együttműködés-szervezés a mindennapok tapasztalata szerint megtörténik ugyan, de az egyes szereplők nem ugyanolyan mértékben vesznek részt benne. Ezek a szerepek általában az adott szakma presztízse alapján történik, melyben a szociális szféra igencsak le van maradva a humánszolgáltatások között. Ennek okai között fellelhető a társadalmi megítélés, a klientúra társadalmi érdekérvényesítő képessége, illetve a társadalom szerinti hasznosság. A szociális szféra ebből a szempontból a legelesettebbeket próbálja segíteni, ami nem könnyíti meg az elismertség növelését. Elég csak egy szenvedélybetegre gondolnunk, melyet nem csupán az átlagemberek, de olykor az ilyen területen dolgozó szakemberek is előítélettel kezelnek (pl. „a drogos a hibás, nekem is vannak problémáim, mégse használok semmit', vagy „a csövesek alkoholisták”). Ezek között természetesen lehetnek valódi tapasztalatok, de előzetes ismeret nélkül ítélkezni nagyon laikus, és nem is túl erkölcsös dolog. Ahogyan az előző fejezetekben említésre került a szociális szféra feladata egyfajta koordináció ellátása, a szenvedélybetegek életviteli készségeinek kialakítása, hogy képes legyen az önálló döntéshozatalra. Azt is be kellett látnunk, hogy a jelenlegi ellátórendszerben ezt a feladatot leginkább a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatok/Központok szakemberei látják el. Kívánatosabb lenne egy speciális ezzel foglalkozó szervezet (pl. közösségi ellátás) széleskörű elterjedése lenne, hogy minél közelebb legyen a betegekhez, hiszen ott olyan szakemberek dolgoznának, akik az adott ellátási terület ismerői. Ez az ellátási forma, mivel nem kötelezően magvalósítandó Önkormányzati feladat, csak elszórva specializáltan működik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy addiktológiai konzultáns egy nyelvet képes beszélni a szenvedélybetegséggel érintett család érdekében egészségügyben dolgozó ápolókkal, orvosokkal. Ez a közös nyelv igencsak fontos, hiszen a sokszor csak latinul leírt diagnózisok és terápiák értelmezése nehézséget okozhat. Ugyan előírás minden szektorban, hogy a beteg/ kliens számára megérthető módon kell kommunikálni, ám a hosszú évek alatt kialakuló szakzsargonoktól igen nehéz elvonatkoztatni.