A fejlett ipari országokban becslések szerint az összes betegségteher több mint 30 százaléka olyan életmóddal összefüggő tényezők következményének tekinthető, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és az elhízás. Magyarországon a felnőtt lakosság 28,9%-a dohányzik, 27,6%-a napi rendszerességgel, dohányzással összefüggésbe hozható betegséggel mintegy 1millió beteget kezeltek 2010-ben a járó- és fekvőbeteg ellátás keretében. A korai (65 éves kor előtti) halálozások 29%-át a dohányzás okozta. A dohányzás visszaszorítása összetett népegészségügyi és szakpolitikai feladat. A magyarországi alkoholfogyasztás világviszonylatban is magasnak mondható, 11-12 liter tiszta alkohol/fő/év. A 15 év fölötti lakosság körében az alkoholfüggők aránya 8%-nyira tehető. A lakosság (különösen a férfiak) nagy része – közel 20%-a – nagyivónak tekinthető. Számos kóroki tényező, halálok, kockázati tényező (pl. szívritmus-zavarok, öngyilkosság, balesetek, bűncselekmények) elsősorban az alkoholfogyasztás mintázatával (lerészegedések előfordulási gyakorisága, binge drinking) van összefüggésben, kevésbé az elfogyasztott alkohol mennyiségével. Az Európai lakossági egészségfelmérés (ELEF, 2014) szerint a túlsúlyosak-elhízottak közé tartozik a felnőtt lakosság 54%-a, a férfiaknál magasabb ez az arány (61%), mint a nőknél (48%). A középkorú férfiaknak 71%-át érinti a probléma. Bár sokan hajlamosak kizárólag genetikai okokkal magyarázni, de a túlsúlyosság alapvetően életmódbeli tényezőkre vezethető vissza. A testsúlyproblémák közül a túlsúly, elhízás önmagában is betegségnek számít, de jelentős mértékben hozzájárul számos egyéb betegség (mint például a szívkoszorúér-betegségek, az ischaemiás stroke, a cukorbetegség, daganatos megbetegedések) kialakulásához is. A népesség legnagyobb része évenként legalább egyszer konzultál orvossal, vagy más egészségügyi dolgozóval. Az az információ, amit az egészségügyi dolgozók nyújtanak, gyakran döntő fontosságú nemcsak a betegség kezelésében, hanem a megelőzésben is. Az alapellátásban dolgozók ideális helyzetben vannak a folyamatos utánkövetés és az ismételt beavatkozás lehetőségének szempontjából, illetve, hogy szakértelmüket, tudásukat, elismertségüket felhasználva a megfelelő ellátásba irányítsák a klienseket. Az egészségügyön belül a korai felismerés, a szűrés és korai kezelésbevétel tekintetében pótolhatatlan az alapellátásban dolgozók szerepe.