Európában jelenleg az őszülő nemzetek korát éljük. Szinte akármerre tekintünk, azt látjuk, hogy az ipari társadalmak népessége majdhogynem világtendenciának mondható módon, rohamos tempóban öregszik (Fábián, 2008 In: Semsei, 2008; In: Semsei, 2008; Jászberényi, 2009). Ez számokban kifejezve a következő képet mutatja: Míg 1950-ben az iparosodott országokban az idősek aránya a népességen belül mindössze 8%-ot tett ki, addig ez a szám 1998-ban már 14%-ra emelkedett, az előrejelzések szerint 2050-re pedig már a 25%-ot is eléri (Giddens, 2008). Ennek a folyamatnak pedig szinte beláthatatlan társadalmi és gazdasági következményei lehetnek. Az azonban biztos, hogy ezek a változások ki fogják kényszeríteni a jóléti államok rendszerének átalakítását (Fábián, 2008 In: Semsei, 2008). A társadalmi elöregedés folyamatának két fő oka van: az egyik, hogy napról napra csökken a gyermekek születésének száma (KSH, 2017), a másik, hogy mind Magyarországon, mind az OECD országokban az utóbbi időben jelentősen megnövekedett az átlagos várható élettartam, ez a növekedés pedig folyamatos (Kovács, 2010; Jászberényi, 2009; Giddens, 2008). Ha pusztán csak Magyarországot nézzük, a várható élettartam a férfiak esetében 2001-ben 68,15 év, míg a nőknél 76,46 év volt, addig ez a szám 2016-ban a férfiaknál 72,43 év, a nőknél pedig 79,21 (KSH, é. n.). Ennek a növekedésnek az okai elsősorban az életkörülményeink javulása, a közegészségügyi programok egyre szélesebb skálája, a higiénia elterjedése, illetve az orvosi ellátás folyamatos fejlődése (Róbert, 2010; Kovács, 2010). Mindezeknek köszönhetően manapság egyre tovább élünk. Erre a tendenciára egy rendkívül szellemes, de a lényeget kiválóan megragadó példát hoz Giddens (2008), amikor leírja, hogy míg 1952-ben az angol királynő pusztán 273 üdvözlő táviratot küldött a 100. életévüket betöltötteknek, addig 2008-ban ez a szám már több mint 3000-re nőtt. Ez a tendencia pedig folyamatos. Az emberi – jelenleg – maximálisnak gondolt élethossz alapvetően 115–120 év körül van (Bárdos, 2006; Semsei, 2008 In: Semsei, 2008), bár Róbert (2010) szerint az életkor legfelső határát nem lehet meghatározni. Az biztos, hogy jelenleg a francia származású Jeanne Louis Calment a „korcsúcstartó”, az 1875-ben született francia hölgy ugyanis bizonyítottan 122 évesen és 164 naposan hunyt el (NY TIMES, 1997). Napjainkban tehát elérkeztünk odáig, hogy, ahogyan azt Bárdos (2006) is írja: „az igazi kihívás nem a maximális élettartam meghosszabbítása, hanem az aktuális élettartam minőségének javítása” (Bárdos, 2006: 195). Ennek, és annak a ténynek a fényében, hogy az átalakuló társadalomra reagálnia kell többek között a rekreáció és az egészségfejlesztés területének is, fontos és indokolt, hogy egyre nagyobb teret kapjon a célzottan az idősödő korosztály számára specializált aktív életvitellel járó rekreációs tevékenységek tárházának bővítése, valamint fontosságuk és relevanciájuk kihangsúlyozása. E tanulmány is azt a célt szolgálja, hogy segítséget tudjon nyújtani azok számára, akik azon fáradoznak, hogy a korábbi gondolat szellemében, tartalmas életet tudjanak adni a modern kor által kapott éveikhez.