Gősi Zsuzsanna, Bárdos György, Magyar Márton (szerk.)

Sokszínű rekreáció II.


Megbeszélés, kitekintés

Az elmúlt évtizedekben a nevelés területén a kezdeti fellendülés után gyakori megtorpanások voltak megfigyelhetők. Ezért felértékelődnek azok a területek, ahol intenzívebben és hatékonyabban folyhat a nevelés. Ilyen terület lehet a testnevelés. A testneveléssel erkölcsi, akarati tulajdonságokat gyakorlati készségeket fejlesztünk a gyermekben, és felkészítjük őket az egészséges életmódra, a munka világában történő helytállásra. A mozgás során pozitív élményeket szerezve lehetőség nyílik a testi, szellemi, érzelmi energiák újrateremtésére (Rókusfalvi, 1980). Ezáltal csökken a drogfogyasztás veszélye. Ráadásul az utóbbi időben megnőtt a család mellett az iskola és az ott tanító pedagógusok felelőssége. Fontos kérdés az intézményben folyó egészségnevelés, életmód orientáció. Nem elegendő a törvényeket meghozni. A tanári hozzáadott érték az, amellyel sokat lehet tenni a tanulók egészségmagatartásának kialakítása érdekében. Gondolkodásuk megfelelő irányba terelése a deklarált és a rejtett curriculum által valósulhat meg. A minél szélesebb körű megvalósuláshoz az iskolának szervezett programokkal kell hozzájárulni a folyamathoz (Borkovits, 2014). A sport számos területén, így az iskolai sportoktatás terén is a rekreációs mozgás felé kell elmozdulni az egészségfejlesztés részeként funkcionálva (FritzSchaubHegedűs, 2007). A rekreáció a szabadidő-eltöltés kultúrája. Azon belül is a jó közérzet, a jóllét, a minőségi élet megteremtését szolgálja, a felüdülést, a felfrissülést, valamint a szórakozást eredményezi (Kovács, 2003). Az iskoláskorú gyermekek esetében a rekreációs foglalkozás hatékony. Az interjúk és felmerések tanulsága szerint a következő előnyöket biztosítja: azonnali öröm, élvezet átélése, a közös játék és a stabilitás, azonos tudásszint és egymás támogatása, biztatása (Neulinger, 2009; Borkovits, 2019). A testnevelés olyan teret biztosít, melyben kötetlenül, felszabadultan, mégis bizonyos szabályrendszer alapján tevékenykedhetnek a tanulók. Olyan örömforrást okoz, mely alapot teremt az oktatás más területein történő eredményes aktivitásra. Az emberi személyiség teljes és kiegyensúlyozott fejlődése és kibontakozása érdekében ezért mindenki számára lehetővé kell tenni a tág értelemben vett testkultúra értékeinek mind teljesebb elsajátítását (SzabóBorkovits, 2015). Fontos, hogy a tanuló értse és vállalja a felelősséget saját testi fejlődéséért. A serdülés érzékeny periódusában, amikor azok az attitűdök, magatartásformák, szokások, melyek majd az egész élet során befolyásolják az egészégi állapotot, megszilárdulnak, még van esély a pozitív befolyásolásra (KaplanMammel, 1993). A drogfogyasztás egyik legfontosabb megelőzési lehetősége ezek alapján a rendszeres fizikai aktivitás.

Sokszínű rekreáció II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 609 2

Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete (ESI) 2018 őszén konferenciát rendezett a „Sport – Tudomány – Egészség: Fókuszban a rekreáció” címmel, melyen az Intézetben folyó kutatásokról próbáltunk keresztmetszeti képet nyújtani, kiegészítve néhány, velünk kapcsolatban lévő külső előadó munkájának bemutatásával. Ehhez a konferenciához kapcsolódott a „Sokszínű Rekreáció” című kötet, amelyben az előadók egy része részletesen is bemutatta munkáját. A konferencia sikere és a tapasztalt jelentős érdeklődés indított bennünket arra, hogy hasonló konferenciát szervezzünk 2019 őszén is, ez hasonlóan az elkészült kötethez a „Sokszínű rekreáció” alcímet kapta. A második konferenciához kapcsolódik a mostani „Egészségmegőrzés – Életkorok – Képzés” című kötet, amely újabb, az Intézethez köthető tematikus közleményeket tartalmaz.

A „sokszínű” kifejezés a címben nem véletlen: az ESI oktatói sokféle háttérrel, képzettséggel, képzési feladattal rendelkeznek (testnevelőktől, rekreáció- és sportszervezőktől a biológusokon és orvosokon át a pszichológusig és tovább a közgazdaságtanig, hogy csak a képzettségi aspektust említsük), kutatási és oktatási tematikájuk is ennek megfelelően színes és sokrétű. Sokrétű az a tevékenység is, amit az oktatás mellett folytatnak, akár a kiegészítő munka frontján (például iskolai oktatás, speciális igényűek képzése, felnőttoktatás, sportvezetés és edzésmunka stb.), akár pedig a kutatás területén. Ez a kötet pontosan ezt a sokszínűséget tükrözi, tematikailag is (a jógától a mérési módszereken, majd a sétafocin át a rekreációs képzésig), és a szerzők sokféleségében is (hallgatóktól doktoranduszokon, fiatal oktatókon át a szenior intézetvezetőig) egyaránt.

Fontos hozadéka a kötetnek az is, hogy átível a generációkon, a serdülőktől az időskorig, mintegy mutatva azt a sokszínűséget, ami az Intézet oktatási és kutatási profilját egyaránt jellemzi. És végül, a sokszínűséget tükrözi az is, hogy szó van kutatási módszerekről, életmódról és egészségről, oktatásról és rekreációs programokról egyaránt. Azt gondoljuk, ez a kötet méltó folytatása, és egyben szerves kiegészítője is az előző kötetnek, és lehetőséget ad az érdeklődőnek arra, hogy betekintést nyerhessen egy sokszínű és szakmailag jól képzett/szervezett oktatási egység tudományos munkájába.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gosi-bardos-magyar-sokszinu-rekreacio-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave