Az egyes beszédhangokat leggyakrabban a különböző képzési jegyek megadásával jellemezzük A beszédképzés folyamata és fiziológiai háttere című fejezetben bemutatott módon. A Laver nevéhez kötődő lineáris artikulációs fonetikai modell kimondja, hogy a folyamatos beszédet a beszédképző szervek térbeli és időbeli szerveződése hozza létre (Laver 1994). Az ebben a dinamikusan változó modellben megvalósuló szegmentumok jellemzése pedig olyan módon lehetséges, ha a megfelelően megválasztott időpillanatokban megadjuk az artikulációs szervek térbeli elhelyezkedését (Kovács 2002). Tehát a lineáris artikulációs modell a folyamatos beszédben megjelenő szegmentumokat diszkrét egységekre bontja, és a tiszta fázisban megfigyelhető térbeli alakzatot jellemzi (statikus állapotban). A fonetikai leírás alapján így meghatározhatók azok a viszonylag állandó jellemzők, amelyek együttállása mentén elkülöníthetők egymástól a különböző beszédhangok. Ez a meghatározás egyben az artikulációs célkonfiguráció definícióját is megadja. (A jelen monográfia célja a magyar, köznyelvi nyelvváltozat szerinti beszédhangok vizsgálata, ami egyrészt köznyelvi nyelvváltozatot beszélő szülők és gyermekek kiválasztásával, másrészt a köznyelvi magánhangzók szempontrendszerének alkalmazásával történt. Ilyen módon a jelen vizsgálatban a nyelvváltozatok sajátosságaira, például a zárt ë vizsgálatára nem célja kitérni a monográfiának.)