Csizmadia Zoltán, Rechnitzer János (szerk.)

Az önvezető járművek világa

Társadalmi hatások és kihívások


Az autonóm járművekkel kapcsolatban meglévő ismeretek, a technológia iránti érdeklődés

A problémakört alapvetően két oldalról közelítik meg a vizsgálatok. A teljesen önvezető járművekkel kapcsolatos ismeretek és tudatosság esetében általános kérdés, hogy a megkérdezettek egyáltalán hallottak-e már az önvezető autókról, illetve milyen mennyiségű információval rendelkeznek a technológiáról. Maga a koncepció a válaszadók többsége által ismert, a pozitív válaszok aránya 65 és 85% közé esik a különböző vizsgálatokban. Az ismeretek szintjére vonatkozó eredmények viszont azt mutatják, hogy a megkérdezettek egy jelentős hányada kevés információval rendelkezik a teljesen önvezető járműveket illetően (Piao et al., 2016; Hudson–Orviska–Hunady, 2019). Megfigyelhető, hogy az idő előrehaladtával az ismeretek szintje növekszik, míg a 2013-ban és 2014-ben készült felmérések esetében 60% körüli az elégtelen információkkal rendelkezők aránya az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában (Continental, 2013; Bazilinskyy– Kyriakidis–de Winter, 2015), addig a 2018-ban elvégzett vizsgálatok esetében ez az arány már csak 30% körüli (Morning Consult, 2018; RSA, 2018). Mind az ismeretek szintje, mind pedig az önvezető járművek iránti érdeklődés mértéke mögött felfedezhetők szociodemográfiai és területi faktorok. Általánosságban megmutatkozik, hogy az ismeret és az érdeklődés szintje a férfiak, illetve a fiatal korosztályok körében magasabb (Regan et al., 2017; Cunningham–Ledger–Regan, 2018). A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok időben változó tendenciát mutatnak; míg korábban nem volt egyértelműen kimutatható a gazdasági fejlettség hatása az önvezető autókkal kapcsolatos ismeretekre (Continental, 2013; Schoettle–Sivak, 2014), addig 2018-ban már szoros kapcsolat fedezhető fel, a gazdasági fejlettség magasabb szintjével jellemezhető országok esetében a megfelelő ismeretekkel rendelkezők aránya nagyobb mértékű növekedést mutat (KPMG, 2018, 2019). Az automatizáltság különböző szintjeivel, az azokat jellemző technológiákkal kapcsolatos kérdések esetében azt láthatjuk, hogy nemcsak az ismeretek mértéke, hanem bizonyos mértékben az érdeklődés is csökken a magasabb szintek irányában (Cox Automotive, 2016).

Az önvezető járművek világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 629 0

A járművek világa a nagy változások korát éli. Az elektromobilitás együtt jár a digitalizáció látványos terjedésével, a járművek és a közlekedési módok átalakulásával, csakúgy mint az eszközök és az emberek viszonyának radikális módosulásával. Az önvezető jármű az egyik szimbóluma a korábbi magatartásokat, viszonyokat, gazdasági bázisokat és intézményeket felforgató innovációs hullámnak.

A hazai szakirodalomban nem találkozhatunk a járműfejlesztés- és gyártás új irányának gazdasági és társadalmi hatásait feldolgozó átfogó kiadvánnyal. A szerzők a Széchenyi István Egyetemen egy kutatási program keretében dolgozták fel az önvezető járművek ökoszisztémájának legfontosabb társadalmi összefüggéseit. A tanulmánykötetben a téma hét kutatója elemzi a gép és az ember kapcsolatának változását a technológia fejlődés viszonylatában, de betekintést adnak a gazdasági, társadalmi hatásrendszerek bonyolult szövetébe, felvázolják a járműgyártást átrendező Ipar 4.0 rendszer alapjait, a városfejlődés és a járművek elképzelhető trendjeiről olvashatunk, valamint a hazai automobilitás sajátosságairól nyerünk ismereteket.

A kötet második része az első átfogó, országos léptékű, lakossági körben végzett az önvezető járművek ismeretére és fogadására irányuló reprezentatív kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. Képet kaphatunk arról, hogy mennyire élénk és nyitott a járművek új generációja iránti érdeklődés, és hogy milyen aggályok és bizonytalanságok fogalmazódnak meg a jövő elkerülhetetlen fejlődési irányaival szemben.

Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akiket érdekelnek a ma és a holnap járművei, azok hatása az életünkre a termeléstől a fogyasztáson át az életmódig, valamint azoknak is, akik el kívánnak gondolkodni a ma emberének a jövőre vonatkozó vízióiról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csizmadia-rechnitzer-az-onvezeto-jarmuvek-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave