Csizmadia Zoltán, Rechnitzer János (szerk.)

Az önvezető járművek világa

Társadalmi hatások és kihívások


Cselekvő hálózatok

Jelenünk (és különösen a közeljövőnk) leírható úgy is, mint a heterogén és komplex emberi és nem-emberi elemek, entitások (cselekvők, dolgok, tárgyak, eszközök, programok, algoritmusok, mémek stb.) összeszervezésének, összehangolásának roppant bonyolult hálózati struktúrája. A dologi, tárgyi világgal való kapcsoltunk (interakció), egymásra gyakorolt kölcsönhatásunk lényegileg túlmutat társadalmi életünk határterületén. De akkor miként írható le szubjektum-objektum, ember és tárgy, technológia és társadalom formálódó új interakciós felülete? Ennek a problémának a megértéséhez kapcsolódóan az egyik legkidogozottabb fogalmi-teoretikai keretrendszer a cselekvő hálózatok elmélete (actor-network theory – ANT) (Callon, 2005; Latour, 1987; 1999; 2005; Law, 1992). Amikor használunk egy számítógépet vagy okostelefont, ha beülünk egy új gépkocsiba, vagy éppen a leghétköznapibbnak tűnő fogyasztói döntéseinket hozzuk meg, pláne, ha szoftvert fejlesztünk, tudományos kutatást végzünk, intelligens eszközöket működtetünk, stb., az cselekvő hálózatok sokaságát érinti. Egy ilyen viszonyrendszerben a tárgyak, eszközök cselekvővé válnak, míg a cselekvők sok esetben tárgyakká, eszközökké lényegülnek. Például az autonóm, önjáró gépjármű fejlesztési folyamata és tárgyiasult, materializált megnyilvánulásai (maga az új innovatív működő eszköz, termék) nem pusztán objektumok, hanem cselekvő entitások egy komplex, heterogén cselekvő hálózat középpontját jelentve. Ebben a viszonyrendszerben az egyén mint felhasználó csak egy a sok aktor közül. Ez egy merőben új értelmezése valóságunk szerveződésének és működésének, illetve az ember eme valóságon belüli helyi értékének.

Az önvezető járművek világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 629 0

A járművek világa a nagy változások korát éli. Az elektromobilitás együtt jár a digitalizáció látványos terjedésével, a járművek és a közlekedési módok átalakulásával, csakúgy mint az eszközök és az emberek viszonyának radikális módosulásával. Az önvezető jármű az egyik szimbóluma a korábbi magatartásokat, viszonyokat, gazdasági bázisokat és intézményeket felforgató innovációs hullámnak.

A hazai szakirodalomban nem találkozhatunk a járműfejlesztés- és gyártás új irányának gazdasági és társadalmi hatásait feldolgozó átfogó kiadvánnyal. A szerzők a Széchenyi István Egyetemen egy kutatási program keretében dolgozták fel az önvezető járművek ökoszisztémájának legfontosabb társadalmi összefüggéseit. A tanulmánykötetben a téma hét kutatója elemzi a gép és az ember kapcsolatának változását a technológia fejlődés viszonylatában, de betekintést adnak a gazdasági, társadalmi hatásrendszerek bonyolult szövetébe, felvázolják a járműgyártást átrendező Ipar 4.0 rendszer alapjait, a városfejlődés és a járművek elképzelhető trendjeiről olvashatunk, valamint a hazai automobilitás sajátosságairól nyerünk ismereteket.

A kötet második része az első átfogó, országos léptékű, lakossági körben végzett az önvezető járművek ismeretére és fogadására irányuló reprezentatív kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. Képet kaphatunk arról, hogy mennyire élénk és nyitott a járművek új generációja iránti érdeklődés, és hogy milyen aggályok és bizonytalanságok fogalmazódnak meg a jövő elkerülhetetlen fejlődési irányaival szemben.

Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akiket érdekelnek a ma és a holnap járművei, azok hatása az életünkre a termeléstől a fogyasztáson át az életmódig, valamint azoknak is, akik el kívánnak gondolkodni a ma emberének a jövőre vonatkozó vízióiról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csizmadia-rechnitzer-az-onvezeto-jarmuvek-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave