Csizmadia Zoltán, Rechnitzer János (szerk.)

Az önvezető járművek világa

Társadalmi hatások és kihívások


Ágazati és foglalkoztatási szerkezet

A nemzetgazdaságok meghatározó ágazata a járműipar. Az Európai Unió teljes GDP-nek 6,9%-a ebből a szektorból származik. Az ágazat számos más ágazattal szoros kapcsolatban áll, így a termelési multiplikátor hatás jelentős, bármilyen irányú elmozdulás a szektorban más termelési szegmensekben is jelentős változásokat indíthat el. 2050-re a járműipar bevételeit 620 Mrd € felett tervezik, míg az elektronikai ágazatnál ezeket az irányszámokat 180 Mrd €-ban jelezték előre. Az Unió szintjén a munkavállalók 5,3%-a dolgozik a járműiparban közvetlenül, amely 12,9 millió munkahelyet jelent, s ebből 3 millióra teszik a magasan képzett dolgozók számát. Az európai járműtermelés (személygépkocsi, teherjármű, autóbusz) 16,2 millió egység, amely 25 országnak a 290 járműgyárában készül el. A szektor döntő fontosságú a kutatás-fejlesztés vonatkozásában is, hiszen éves szinten az Unióban 32 Mrd € ráfordítást indukál, nem beszélve az érintett kutató-fejlesztő helyekről, valamint az azokhoz tartozó kiszolgáló létesítményekről (Úton az automatizált mobilitás felé, 2018).

Az önvezető járművek világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 629 0

A járművek világa a nagy változások korát éli. Az elektromobilitás együtt jár a digitalizáció látványos terjedésével, a járművek és a közlekedési módok átalakulásával, csakúgy mint az eszközök és az emberek viszonyának radikális módosulásával. Az önvezető jármű az egyik szimbóluma a korábbi magatartásokat, viszonyokat, gazdasági bázisokat és intézményeket felforgató innovációs hullámnak.

A hazai szakirodalomban nem találkozhatunk a járműfejlesztés- és gyártás új irányának gazdasági és társadalmi hatásait feldolgozó átfogó kiadvánnyal. A szerzők a Széchenyi István Egyetemen egy kutatási program keretében dolgozták fel az önvezető járművek ökoszisztémájának legfontosabb társadalmi összefüggéseit. A tanulmánykötetben a téma hét kutatója elemzi a gép és az ember kapcsolatának változását a technológia fejlődés viszonylatában, de betekintést adnak a gazdasági, társadalmi hatásrendszerek bonyolult szövetébe, felvázolják a járműgyártást átrendező Ipar 4.0 rendszer alapjait, a városfejlődés és a járművek elképzelhető trendjeiről olvashatunk, valamint a hazai automobilitás sajátosságairól nyerünk ismereteket.

A kötet második része az első átfogó, országos léptékű, lakossági körben végzett az önvezető járművek ismeretére és fogadására irányuló reprezentatív kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. Képet kaphatunk arról, hogy mennyire élénk és nyitott a járművek új generációja iránti érdeklődés, és hogy milyen aggályok és bizonytalanságok fogalmazódnak meg a jövő elkerülhetetlen fejlődési irányaival szemben.

Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akiket érdekelnek a ma és a holnap járművei, azok hatása az életünkre a termeléstől a fogyasztáson át az életmódig, valamint azoknak is, akik el kívánnak gondolkodni a ma emberének a jövőre vonatkozó vízióiról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csizmadia-rechnitzer-az-onvezeto-jarmuvek-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave