A tolmácsolás tipologizálásának egyik lehetséges módszere, ha a nyelvi közvetítés módja szerint próbáljuk meg csoportosítani a lehetséges fajtákat. A mód szerinti csoportosítás esetén beszélhetünk konszekutív (követő) tolmácsolásról, szinkrontolmácsolásról és fülbesúgásos tolmácsolásról (chuchotage). Konszekutív tolmácsolásnak nevezzük a tolmácsolás azon formáját, amikor a tolmács először a forrásnyelvi beszédet hallgatja meg, majd ezt követi maga a tolmácsolás. Az eredeti beszéd hossza változó: két-három mondattól kezdve akár tíz perc vagy még annál több is lehet – ennek megfelelően beszélhetünk rövid vagy hosszú szakaszos tolmácsolásról. Rövid szakaszos konszekutív tolmácsolás alkalmazása esetén a tolmács jellemzően néhány mondatos szakaszokban tolmácsolja a beszélő mondanivalóját. Hosszú szakaszos konszekutív tolmácsolás során a tolmács hosszabb, három-négy vagy akár tízperces beszédszakaszokat tolmácsol. Ilyenkor a tolmács, miközben a forrásnyelvi beszédszakaszt hallgatja, tolmácsjegyzeteket készít, majd ezek segítségével azt a célnyelven letolmácsolja. A tolmácsolás során a jegyzetelés célja, hogy segítséget nyújtson a célnyelvi üzenet minél pontosabb felidézéséhez a forrásnyelvi szövegalkotáshoz. Ehhez a tolmácsok speciális, jól kidolgozott alapelvek alapján kialakított jegyzeteléstechnikát alkalmaznak, amely sem a gyorsíráshoz, sem a hosszú távra, például egyetemi előadásokon készített jegyzetekre nem hasonlít szerkezetét és tartalmát tekintve. (Bővebben lásd Gillies, 2005; G. Láng, 2002; Rozan, 1956.)