A tárgyak és különböző javak gyűjtögetése eredendően evolúciósan adaptív viselkedés, azonban vannak olyan esetek, amikor ez a viselkedésforma ártalmassá válik a személy és környezete számára. A kényszeres gyűjtögetést először 1947-ben írták le, amikor egy New Yorkban élő testvérpár lakásán 120 tonna hulladékot találtak, amelyben a legkülönbözőbb tárgyak, mint például zongorák, generátorok, több ezer könyv volt felhalmozva (Faber, 1947). Frost és Gross (1993) meghatározása szerint a kényszeres gyűjtögetés hajlam arra vonatkozóan, hogy a személy tárgyakat halmozzon fel, képtelen legyen megválni tőlük, és csak korlátozott mennyiségben birtokolni azokat, továbbá ez a szokásforma akadályozza a személyt a személyes életterének megfelelő használatában, jelentős distresszt és az életben való működés zavarait eredményezi. A terminus alatt alapvetően nem az érdekes és értékes tárgyak (pl. régiségek, festmények) gyűjtését értjük, hanem azokét, amelyeknek nincs különösebb anyagi vagy eszmei értéke, és feleslegesnek tekinthetők. A gyűjtögetés tárgya bármi lehet, az újságpapíroktól, magazinoktól kezdve a különböző dobozokon, tárolóeszközökön át a régi, rongyos ruhákig. A veszélyt nem egyszer a nem megfelelő higiénés körülmények (ezáltal veszélyes fertőzéseket terjesztő állatok elszaporodása) vagy akár tűz okozása jelentheti. Bár a tárgyak gyűjtögetése az obszesszív-kompulzív zavar tüneteként is megjelenthet, önálló formában, a kényszerbetegségtől függetlenül is létezik (Frost, Krause és Steketee, 1996).