A genetikai hajlam mai tudásunk szerint az esetek túlnyomó többségében csak adott környezeti tényezők jelenlétében vezet addikciós viselkedéshez, önmagában nem. Ez azonban nem biztos, hogy minden esetben így van. Alapállapotban a közösség (család, iskola, egyház, munkahely) odafigyelése kulcsfontosságú az addikció kialakulásának idejében történő megfékezésében, vagy ha már kialakult, a kioltásában. A Homo sapiens évmilliók óta kisebb egyedszámú csoportban élő állatfaj, amelyben a csoportszabályok követése számos genetikailag kódolt viselkedési elemet tartalmaz a rengeteg tanult, általában az adott csoportra jellemző viselkedési szabály mellett. Tehát a genetikai háttér, amely mindig elképzelhetetlen sokféleséget jelent, itt is sok esetben hátterében állhat a csoport szabályait nem tisztelő antiszociális viselkedésnek. Ugyanakkor a csoportnak nem érdeke, hogy egy egyede ne járuljon hozzá a közös teljesítményhez, ezért szabályokat (törvényeket) alakít ki az addikciós viselkedés kezelésére. A hagyományos csoportstruktúrák szétesésével azonban az addikciós viselkedést féken tartó környezeti tényezők szerepe gyengül, és a genetikai prediszpozíció hatása felerősödhet. Másrészt elképzelhető, hogy ugyanaz a genetikai háttér egy szegény sorsú, megélhetési problémákkal terhelt családban az utcai drogok használatához fog vezetni, egy szerencsésebb társadalmi helyzetű családban viszont a kémiai addikciós viselkedés helyett inkább viselkedési függőségek, mint például internet- vagy szerencsejáték-függőség, esetleg párfüggőség formájában fog megjelenni, sőt bizonyos esetekben akár a csoport által jutalmazott formában is (pl. munkafüggőség, élsport). Nehéz tehát vizsgálni, hogy kizárólag környezeti tényezők addikcióhoz vezetnének-e, és teljesen kizárni a genetikai okok szerepét.