A pszichoaktív szerek használata nem homogén jelenség, éppen ellenkezőleg, jelentős variabilitást mutat. Ráadásul nemcsak az egyes szereket összehasonlítva, de egy-egy szeren belül is a legváltozatosabb használati intenzitást, módot, mintázatot találhatjuk. Az egyes használati mintázatokat illetően talán az Egyesült Államok Marihuána és Drog Abúzus Elleni Nemzeti Bizottsága által felállított, öt használati módot elkülönítő rendszer a leggyakrabban használt (National Commission on Marijuana and Drug Abuse, 1973). Eszerint a kísérletező (experimental use) életében összesen tíznél kevesebb alkalommal használja az adott drogot, elsősorban kíváncsiságból. A szociális-rekreációs használó (social-recreational use) mindig valamilyen társadalmi aktivitáshoz, kikapcsolódáshoz, szórakozáshoz kötődően fogyaszt drogot. Ez tűnik a leggyakoribb droghasználati módnak, amelyet napjainkban leginkább a hétvégi, táncos szórakozóhelyek látogatásához kötött kannabisz-, amfetamin- vagy ecstasy-, valamint alkoholhasználat jellemez (Demetrovics, 2001; Solowij, Hall, & Lee, 1992). A szituációs droghasználót (circumstantial-situational) elsődlegesen az jellemzi, hogy valamilyen problematikus helyzet kezelése, aktuálisan fellépő stresszének enyhítése vagy körülményeinek elviselhetőbbé tétele céljából használ drogot. Ezen szerhasználati mód már jelentős mértékben magában rejti a veszélyét egy maladaptív tanulási mechanizmus elindulásának, amennyiben a használó „rátanul” arra, hogy a számára problémás, konfliktusos helyzeteket egy pszichoaktív szer használata révén próbálja kompenzálni, megoldani. Az intenzifikált használó (intensified use) hosszú időn keresztül használ valamilyen drogot, elsősorban annak érdekében, hogy hosszan fennálló problémáit enyhíteni próbálja. A kényszeres használótól (compulsive use) alapvetően az különbözteti meg, hogy bár valamilyen fokú testi és/vagy lelki függőség az előbbi esetében is fennáll, mégis megőrzi a helyét a társadalomban, szociális szerepei nem sérülnek alapvetően.