A megváltozott tudatállapot jellegének és fokának laboratóriumi vizsgálatára több mérőskálát dolgoztak ki. Az egyes kérdőívek kidolgozói a kísérleti alanyoknak placebót és különböző adagban valamilyen hallucinogén szert – korábban rendszerint LSD-t 25–225 microgramm dózistartományban – adtak. (Mivel az LSD pszichoaktív hatása akár 12 óra hosszat is eltarthat, a vele végzett kísérletsorozat roppant munka- és időigényes!) A kísérleti alanyoknak több tucat – olykor több száz – kérdésre kellett válaszolniuk a szeradagolás előtt, a hatás kezdetén és a tetőfokán, majd a hatás elmúltával. Az önmegfigyelések szubjektív hatásait a kísérletvezető objektív megfigyelései egészítették ki. Az egyes munkacsoportok a szoros kapcsolatban állónak bizonyult tüneteket összevonták, illetve ezeket faktor- vagy klaszteranalízissel 3-6 jól elkülönülő tünetcsoportra csökkentették. A tételek jellemzően a kísérleti személyek szomatikus, érzékelési/észlelési, pszichés, viselkedési és kognitív állapotával kapcsolatosak. Ilyenek például az arckifejezések, az izzadás, bőrérzékenység, szédülés, hányinger, mozgáskoordináltság, gyengeség, hallási, látási és időérzékelési torzulások, beszédkészség, éberség, gondolkodó- és koncentrálóképesség, a realitásérzék és az önkontroll hiánya, bódultság, hangulat, felszabadultság, az éntudat és a tárgytudat elvesztése, az énhatárok elmosódása vagy elvesztése, öntudat, zavartság, gyanakvás, megbolondulás érzése, depresszió stb. A megfelelő tesztek segítségével az eltérő hatású pszichoaktív szerek egymástól jól elkülöníthetőnek bizonyultak, továbbá a drog indukálta pszichózisok megkülönböztethetők a nem drog indukálta pszichózisoktól, így a szkizofréniától (lásd például Vollenweider és Geyer, 2001). Az 1. táblázat a megváltozott tudatállapot felmérésének legismertebb módszereit mutatja be.