A fenciklidin (PCP, angyalpor, HOG, Sernil, Elysion), kémiai nevén 1-(1-fenilciklohexil)piperidin egy korábban használt, intravénásan adagolt műtéti narkotikus érzéstelenítő, amellyel beható humánklinikai vizsgálatok folytak az 1950-es évek végén (összefoglalásként lásd Zukin, Sloboda és Javitt, 2005). A fenciklidinnel kezelt páciensen megfigyelhető jellegzetes tünetek: nyitott, előrebámuló szemek és rezzenéstelen arc (a kezelt elszakad a környezetétől), valamint katatónia. Az újszerű tünetek miatt „disszociatív érzéstelenítőnek” elnevezett szer intravénás terápiás adagja 10–20 mg. A páciensek jelentős részénél a műtétet követően mellékhatásként amnézia és izgatottság lépett fel, és gyakoriak voltak a súlyos pszichotikus reakciók, hallucinációk, esetleg delírium. Abúzusra a terápiás dózisnál kisebb, 1–5 mg adagokat használtak orálisan. De a leggyakoribb fogyasztási mód az elszívás volt, például az úgynevezett „balzsamozott” marihuánacigarettában. Az intoxikáció jellegzetes tünetei: élénkség, nystagmus, vérnyomás-emelkedés, tachycardia, beszédzavarok, bizarr hallucinációk, paranoid téveszmék és delírium, esetleg öngyilkossági kísérlet. A nagyobb adagok által indukált dühkitörés, erőszakos és romboló magatartás ön- és közveszélyes lehet, különösen azért, mert a drog érzéstelenítő hatása miatt az elkövetőt nem fékezik az elszenvedett sérülések fájdalmai. A kisebb adagok esetén az akut droghatás néhány óra alatt elmúlik, a nagyobb dózisok pszichotikus hatása napokig tarthat. A fenciklidin és metabolitjai a vizeletből akár egy héttel a fogyasztás után is kimutathatók. Bár a PCP humán- és a szűk körű állatgyógyászati használatát az utóhatások és az abúzus elterjedtsége miatt megszüntették, az illegális piacon időnként ma is megjelenik, többnyire más droghoz keverve. A gyógyszerként kérészéletű PCP-ről Smith és munkatársai (1982) állítottak össze egy monográfiát. A fenciklidin érzéstelenítő hatása az NMDA típusú glutamátreceptorok által szabályozott kationcsatornák nem kompetitív gátlásának tulajdonítható: a vegyület a nyitott csatornát egy specifikus, úgynevezett PCP-kötőhelyen eltorlaszolja, ezáltal megakadályozza a csatornán keresztüli ionáramlást. A „disszociatív érzéstelenítő” hatás a fájdalmat tudatosító thalamocorticalis, valamint a limbikus rendszerek glutamáterg kapcsolatainak felfüggesztésén alapszik, és a sajátos pszichotomimetikus hatás is az agy egyes glutamátergrendszereinek blokkolására vezethető vissza. Megjegyzendő, hogy minél magasabb törzsfejlődési fokon van az állatfaj – azaz minél fejlettebb a prefrontális agykérge –, annál inkább alkalmas a fenciklidin az érzéstelenítésére.