Az addiktológia alapjai II.

A hajnalka (Ipomoea violacea; „hajni”) e kulturális térben jól ismert hallucinogén, melynek fogyasztását sokan egyáltalán nem, mások viszont nagyon ajánlják. A hajnalka magjához könnyedén hozzájuthat a használó, hiszen elterjedt kúszónövényről van szó. Az érett magok LSA-t (lizergsavamidot) és ergometrint tartalmaznak. Dozírozására eltérő információk keringenek a kultúrában, általában 20 és 400 mag közötti mennyiséget ajánlanak. Nyersen rágva, áztatva, a kiáztatott levet, vagy azt éppen nem, esetleg forrázva, vagy a forrázat fogyasztását ajánlják. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy erős fizikai fájdalmakkal, görcsökkel, haspuffadással és hányással kezdődik az élmény. Ezt követően a vizuális élmény és a szenzibilitás jellemző. A fizikai fájdalom után igen nagy kontrasztként élik meg a használók azt, hogy a testüket mintegy elhagyva, lélekként érzékelik önmagukat. Utólag a fájdalmat mint a testtudattól való elválás eszközét magyarázzák. Arról számolnak be, hogy a lélek, az elszabadulás után, a szabadságát élvezi, miközben tudáscseppeket gyűjtöget. E tudás egyéntől függően a világra, önmagára vonatkozik, s amelynek konzekvenciája, hogy nem a test, hanem a lélek az „én”, s e világ észlelése tulajdonképpen a lélek illúziója. Az illúzió és az illúzióként való felfogás tanít, s ez az, amit megtanulni és áthozni kell. Az élmény vége felé az „utazó” fájdalmasan átéli, hogy mégis e testben lakik, elveszti szabadságát.