Sokban hasonló irányzat a pszichoanalízishez, de önálló iskolának számít önálló személyiségelmélete, pszichopatológiai felfogása és módszertana miatt. Eric Berne alapította, nagy hatású munkái máig is az iskola fő tankönyvei. Az énállapotok működésének elemzése után a társas játszmaelemzés a központi fókusz, ezt a „sorskönyv” elemzése és átalakítása követi. A terápia során a személyiség mind érettebben és integráltabban funkcionál, és különféle tüneti mechanizmusain és megnyilvánulásain változtatni képes a terápiában nyert reflexív képességek nyomán, így az alkohol- és drogproblémákon is. Az irányzat korán – tehát még Berne életében (1970-ig élt) – érdeklődni kezdett az alkoholizmus iránt, több tanítvány (különösen Claude Steiner) alkoholisták kezelésére specializálta magát. Berne és Steiner szerint az alkoholizmus többszereplős játszma, amelyben az ivás és a következményes kontrollálatlan viselkedés eszköz a beteg számára ahhoz, hogy személyközi környezetét befolyásolja. Több szerep kell a játszmához (egyes szereplők váltakozva több szerepet is eljátszhatnak). Általában van „balek”, aki az ivást öntudatlanul ösztönzi, van „megmentő”, aki mindenáron segíteni akar, van, aki társ az ivásban, és van, aki szigorúsággal, korrektív megnyilvánulásokkal akar változásokat előidézni. Szülő, házastárs, barát tölti be ezeket a szerepeket. Az alkoholista gratifikációja az, hogy a helyzet szinte életprogramot ad, megóvja a belső problémákkal, érési és intimitási feladatokkal való szembesüléstől, és állandóan gondoskodik arról, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, vele foglalkozzanak (Steiner, 1989; Berne, 1997).