A házasság és a családi rendszer érintettsége a szenvedélyproblémákban régen felismert jelenség, voltaképpen a terület megfigyelései a pár- és családdinamikai paradigma kialakulásához hozzájárultak (pl. az „alkoholisták felesége” szindróma kezelése kapcsán, vagy a viselkedésterápiás kezelésekben a drogbetegeket a tüneti viselkedésben megerősítő akaratlan családi hatások átprogramozási kísérleteiben). A későbbiekben – de még Berne befolyása előtt – felismerték a házasságban és a családi együttélésben az erős rendszerhatást, amely nemcsak történetileg – mintegy szocializálóan – vált formatív részévé a „tünethordozó” kliens problémáinak, hanem keresztmetszetileg is fenntartója a hibás vagy kóros magatartásmódnak. Az egész rendszert kezdték patológiásnak tekinteni, és együtt kezelésbe vonni. A hetvenes évektől ez a szemlélet önálló irányzattá vált, nagyon népszerű lett, és szinte minden pszichopatológiai állapot kezelésében alkalmazták. A szemlélet hamar felbomlott a meglévő pszichoterápiás irányzatok spektruma szerint, így van analitikus, viselkedésterápiás stb. családterápia stb., ám a rendszerszemlélet és a rendszerhatásokra törekvő gyakorlat egyfajta közös újdonság itt. Gyakran a krónikus tüneti jelenségek együttes elfogadása és kompromisszumos elviselése a terápiás effektus, máskor a súlyos probléma miatti családi kohéziós zavart állítják helyre, ismét máskor a családi rendszer átformálása révén új erőforrásokat lehet mozgósítani a bajokkal szemben (Brook és Spitz, 2002).