Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai III.


Intenzív csoporttechnikák, rendszerterápiák

A csoport különféle spontán és terápiásan kialakított hatáslehetőségeinek alkalmazásáról már szóltunk, és szó volt arról, hogy egy speciális változata, a pszichodráma is felhasználásra került alkoholisták gyógyítására. A pszichodrámához hasonló módszer a családrekonstrukció, ez a Virginia Satir, majd Paul Nerin által kidolgozott módszer alkoholisták kezelésére. Ez abból indul ki, hogy a terápiába kerülő alkoholisták már elszakadtak a családjuktól, családterápia tehát már nem végezhető velük, viszont családjaik (tehát szülői és saját családjaik) dinamikája elevenen él bennük. A páciens elmondásából előtűnő családproblémákat azután az intenzív, több napon át folyó csoportmunka mintegy pszichodramatikusan rekonstruálja. A csoporttagok eljátsszák a családtagok szerepét. Az intenzív élmény elindítója vagy fontos erősítője lehet a terápiás folyamatnak (Nerin, 1986).

Az addiktológia alapjai III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 678 8

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A harmadik rész a sorozat első két tagjával szerves egységet alkot. Elsősorban a függőség kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusaival (etiológia), jogi és drogpolitikai kérdésekkel, valamint a terápia lehetőségeivel, a különböző terápiás megközelítésekkel foglalkozik. A kötetet – és a sorozat további tagjait – nem csupán az addiktológia iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, de az addiktológia és a rokon diszciplínák területén tevékenykedő szakemberek számára is forrásként szolgálhat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave