A borderline szindróma átvezet a kettős diagnózis, illetve a komorbiditás problémájához. A függőségek egyik organikus, idegrendszeri (és azon át akár genetikai vagy szervi vulnerabilitási) meghatározottsága éppen egy latens, kibontakozó vagy kompenzált pszichiátriai betegség jelenlétében kereshető. Az alkoholizmus régi irodalmában is ismert volt az ún. szimptómás ivás, amikor az alkoholelvonás szkizofréniát vagy depressziót robbantott ki, és az esetek elemzéséből következtetni lehetett, hogy a súlyos pszichopatológiai tünetek már megvoltak a hozzászokás és a korai függőség szakaszaiban. A drogok esetében széles körben elfogadott Khantzian „öngyógyszerelési” elmélete, amely szerint a droghozzászokás és függőség azért fejlődik ki (általában elég gyorsan), mert személyiségzavar, esetleg fenyegető dezintegráció feszültségeit, diszkomfortérzéseit „gyógyszereli”, „kezeli” magában valaki. Főleg opiátok esetében figyelhető ez meg, szkizofrénia, borderline állapot vagy pánikbetegség lehet a mögöttes, illetve a kísérő megbetegedés. Az amfetaminszármazékok vagy a hallucinogének depresszió, gátoltság, kontaktuszavar tüneteinek „önterápiájára” lehetnek alkalmasak. A mögöttes vagy kísérő személyiségzavar és az addikciós folyamat kölcsönösen súlyosbítják egymást. Gyorsabban fejlődik ki a szerrel kapcsolatos tolerancia, meredekebben ível fel a megvonási tünetek megszüntetéséhez elegendő adag mennyisége egyfelől, másfelől viszont a kémiai anyagok révén előidézett befelé fordulás és szociális kimenekülés gátolja a fejlesztő, segítő szociális hatásokat, amelyek pótlólagos érés, énfejlődés révén a személyiségzavart enyhíthetnék (Albanese és Khantzian, 2002). A komorbiditás gyakran feltételezés, és mintegy menlevél arra vonatkozóan, hogy átlagos pszichiátriai vagy addiktológiai kezelési feltételek között a betegek pszichofarmakológiai ellátást kapjanak. Ez osztályos körülmények során segíti az elvonási tünetek leküzdését is, általában a beteg jobban kontrollálható. Organikus és pszichoszociális tényezőket addikciós folyamatokban nagyon nehéz elválasztani egymástól, hiszen a hosszabb „addikciós karrier” önmagában is „pszichopatizálódást” okoz (ezt korábban kettős értelemben mondták, egyrészt a krónikus függő fokozatosan „pszichopataként” viselkedik, másrészt pszichopatológiai elváltozásokat és tüneteket kezd mutatni). Mindezt a konfliktusok, a szerrel vagy tüneti magatartással megoldani próbált, de valójában nyitva maradt stresszhelyzetek, és a kortárscsoportokból való kilépés miatt elmaradt fejlesztő hatások önmagukban is jól magyarázzák. A serdülőkor fejlődési átmenetének hibás lefolyása gyakran jár „szerek” nélkül is ilyenfajta állapotokkal, és akkor néhány év leforgása alatt kialakulhatnak kóros lelkiállapotok.