A placebohatás azért is fontos elem a pszichoterápiákban, mert az életproblémák itt – a medicinális hagyományból és értelmezési modellből következően – betegségként, tünetként jelentkeznek, és ezáltal szorosan összefonódnak a gyógyulás, gyógykezelés mágikus fantáziáival és a betegszerep által kínált társas előnyökkel. Mint régóta ismert, és a pszichoterápia irodalmában is sokat tárgyalt kérdés, a betegszerep felvétele figyelmet, mentesülést, segítséget mozgósít a környezetben, különösen, miután ezt a szerepet szakember legitimálta. Sokáig csak az orvos legitimációja számított, ahogy a pszichológiai kultúra elterjedt, a pszichológus vagy a pszichoterapeuta is megerősíthette a lelki betegség sajátos, a testinél enyhébb (pl. a felmentések, mentesítések terén kevésbé radikális) szerepét. A testi beteg még ma is nagyobb vonzást gyakorol a pszichoterápia hatókörébe tartozó problémák megjelenésére, mint a nyugati országokban már elfogadottá vált lelki együttműködési forma intézménye, amelyet sok társas környezetben magánügyként tekintenek, titkolnak, hiszen a probléma a társas arculattartásban, személyközi versengésben hátrány lehet (a „lúzerség” jele), hacsak nem a legdivatosabb terápiafajtába és pszichoszakemberhez jár valaki. Ezért pl. a szorongásos betegségtől való félelmet gerjesztenek, és dramatikus segítségkérésekre ösztönöznek (Buda, 1994b; Csabai, 2007).