Itt inkább a férfiszerepek kapcsán, a szerzők hangsúlyozzák, hogy a maszkulinitás elsősorban nem a családi szocializáción keresztül, hanem inkább a kortárs kapcsolatokban formálódik, ami természetesen a média és egyéb kommunikációs csatornák hatásaitól nem mentes, sőt kitüntetett szerepük van. Érdemes itt megemlíteni a Wurmser (1974) által „pszeudomaszkulinitásnak” nevezett jelenséget, amely egy ellentmondásra hívja fel a figyelmet. Nevezetesen, miközben a társadalom fenyeget, büntet, kitaszít egyfajta kemény, férfias hozzáállással, addig semmit nem tesz azért, hogy valódi maszkulinitás alakuljon ki a kényszeres kábítószer-fogyasztó életében. Ezt a jelenséget elsősorban a drogrehabilitációs intézmények „büntető” politikájában látja, amely szerint a vétkező fiatalt ugyanúgy kirekeszti az intézményből, mint a társadalom. A maszkulinitás abban állna, véleményem szerint, hogy a merész vágyakért és bűnökért büntetés jár, de ugyanakkor a megbocsátás gesztusa lehetőséget ad e felemelkedésre. A kitaszítás, az eltaszítás, az elutasítás a matriarchális kasztráció tipikus formája (Paneth, 1989), míg a patriarchális kasztráció a gyerek elszakítását jelenti az anyától, de ugyanakkor a felemelését is. Ha ez a felemelés mint a lelki fejlődés további útját kijelölő társadalmi akarat elmarad, akkor csak a feminin eltaszítás marad.