A lovasoktatás során a szabadon lovagláshoz elengedhetetlenül fontos a helyes szárkezelés elsajátítása. A lovas többek között a szárakon keresztül tartja a kapcsolatot lovával, finom jelzések segítségével irányítja őt. A szárkezelés módja sokat elárul a ló és lovasa közötti kapcsolatról. A durva, agresszív szárhasználat fájdalmat okoz a lónak, gyakran ellenállást, tiltakozást vált ki belőle és lovasa érzéketlenségéről tanúskodik. A másik véglet, amikor a lovas túlságosan laza szárkapcsolatot tart fenn lovával, aki így önálló életet kezd élni, saját feje után megy, figyelmen kívül hagyva lovasa jelzéseit, irányítási próbálkozásait. Lovasaink ilyenkor gyakran magyarázzák azzal viselkedésüket, hogy nem akarnak fájdalmat okozni, félnek, hogy túl durván nyúlnának lovukhoz. Mindkét esetben kiegyensúlyozatlanná válik a kapcsolat ló és lovasa között. Ideális esetben a ló finoman, rugalmasan támaszkodik a szárakon, amelyen keresztül lovasa egyértelmű, határozott, de nem durva jelzéseket ad neki. Ez biztonságot nyújt a lónak, és kiegyensúlyozott kapcsolatot jelent ló és lovasa között. Ezt az állapotot szaknyelven úgy szokták nevezni, hogy a ló „támaszkodik” a lovasa kezén. Az, ahogyan egy lovas a szárakat használja, ahogyan lovát irányítja, árulkodik arról is, ahogyan társas kapcsolataiban működik. Információt hordoz arról, milyen pozíciót tölt be kapcsolataiban, arról, hogy képes-e asszertíven érvényesíteni érdekeit, tud-e biztonságot nyújtó, kiegyensúlyozott, kölcsönösen kielégítő kapcsolatot kialakítani környezetével, vagy inkább alárendelődő, esetleg túlságosan domináns szerepet vállal.