1998-ban az akkor hivatalba lépett kormány egyik első bejelentett intézkedése volt az úgynevezett szervezett bűnözés elleni törvénycsomag megalkotása, amelynek kábítószerekkel kapcsolatos szakaszai „drogtörvény” néven híresültek el (valójában külön törvényről ekkor se volt szó, a parlament 1999. március 1-jétől a Btk. drogjogi szakaszait módosította). Mindent összevetve a módosítás komoly szigorításokat tartalmazott, ugyanakkor néhány ponton kijavította a korábbi szabályozás hibáit. Az új szabályozás megkülönböztette a kábítószerfüggőket a nem függőktől (megoldva így a pusher-dealer problémát), minden esetben enyhébb büntetéseket rendelve a függőkre, de nem változtatva azon a helyzeten, hogy az egyes drogok nem voltak kategorizálva Magyarországon. A nem kábítószerfüggő személyek által elkövetett jelentős mennyiségű kínálati oldali cselekményekre (átadás, kínálás, kereskedés és forgalomba hozatal) bevezette a magyar büntetőjogban a halálbüntetés 1990-es eltörlése óta létező legsúlyosabb büntetési kategóriát, a 10 évtől 15 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztést. Fontos változásként kerültek a törvénybe az úgynevezett védett helyszínek, melyeken a kínálati oldali cselekmények mennyiségi szempontoktól függetlenül rendkívül szigorúan kerültek meghatározásra. Ennek értelmében, ha a bűncselekményt oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épületek területén, azok környezetében, a fegyveres erők vagy a büntetés-végrehajtási szervezet objektumaiban követték el, akkor a büntetés 5–10 évig tartó börtön kellett, hogy legyen, és ez természetesen érintette az egymásnak az iskolában vagy annak környékén, esetleg egy művelődési házban rendezett partin drogot átadó 15–16 éves fiatalkorúakat is. Ez a megoldás ismét céljaival ellentétes eredményt hozott, hiszen bár a fiatalkorú részére történő átadás ekkortól kezdve csak akkor volt szigorúbban büntetendő, ha az átadó személy felnőttkorú volt, a helyszín életkortól függetlenül súlyosított a cselekményen. Ráadásul a védett helyszínek bevezetésének elsődleges indokaként szolgáló „iskola előtti beetető drogdealerek” réme csak a bulvármédia képzeletében létezett, az illetékes jogalkalmazók szerint gyakorlatilag egyáltalán nem találkoztak e jelenséggel (Pelle és Dénes, 2000) – az oktatási intézményekben egymásnak haszon nélkül drogot adó tinédzserek már sokkal valósabb jelenségnek számítottak.