Kati Varga (1993a, 1993b és 1993c) a drogfogyasztók szüleinek terápiája alapján a szülő megoldatlan problémáit látja a gyermek deviáns viselkedésének hátterében. Klinikai tapasztalatai alapján úgy fogalmaz, hogy „azokat a traumákat, amelyeket a szülők gyermekként átéltek, továbbadják a következő generációnak, és újraéletik saját gyermekükkel; ilyen megrázkódtatás lehet pl. a válás, az elutasítás, az elhagyás, vagy másik szélsőségként a túlvédés, a masszív függőség, illetve a két véglet váltakozása ugyanabban a családban” (Varga, 1993c, 194). Varga hangsúlyozza továbbá az anyát ért szeparációs-individuációs trauma jelentőségét és az anya narcisztikus személyiségfejlődését. A narcisztikus anya a gyermek szeparációs kísérletét elhagyásként éli meg, s erre érzelmi zsarolással válaszol annak érdekében, hogy fenntarthassa a teljes dependencia, a teljes szimbiózis állapotát (Varga, 1993a, 1993b). Feltételezése szerint a gyermek leválási kísérlete – serdülőkorban – mozgósítja a szülő megoldatlan szeparációs-individuációs szorongását, s ezért a szimbiózis fenntartására fog törekedni. A szeparációs-individuációs trauma kapcsán érdemes utalni az opiátfüggőknél azonosított gyakori borderline karakterisztikára, illetve a hasítás mint domináns elhárító mechanizmus jelenlétére.