A drogfogyasztás jelensége egyidős az emberi civilizációval. Már az i. e. 6. évezredből származó források tanúskodnak az ember azon szándékának meglétéről, hogy tudatállapotát természetes anyagok segítségével megváltoztassa. A drogok fogyasztásának és kereskedelmének szabályozására irányuló törekvések szintén egyidősek az emberi civilizációval. A nemzetközi drogpolitika azonban nem volt mindig olyan homogén sem a jogalkotás, sem a jogalkalmazás területén, mint amilyen a 20. század első fele óta. A 19. század végéig az egyes országok drogszabályozásai rendkívül sokféle megközelítést tükröztek vissza, melyek nagyban függtek az adott társadalom vallási és kulturális értékrendjétől. A drogpolitikai spektrum a szabadpiaci versenymodelltől egészen a legszigorúbb tilalom rendszeréig terjedt. Ez a spektrum aztán a 20. században egyre inkább beszűkült, majd az ENSZ konvencióival végképp a prohibitív modell szigorúbb és enyhébb verzióira korlátozódott egyes drogok, míg a korlátozott legális piaci modellre más drogok esetében. Az utóbbi csoportba tartozó drogok többnyire olyan szerek, amelyek használata a zsidó-keresztény kultúrkörben több évezredes, vagy legalábbis több évszázados múltra tekint vissza. A tiltott drogok csoportjába olyan szerek kerültek, amelyek gyakran tradicionális fogyasztási kultúrával bírnak a harmadik világ egyes régióiban, a nyugati világ számára azonban használatuk csak a 20. században vált tömegesen elterjedtté. Ezt a folyamatot átfogóan nevezhetjük a drogpolitika (illetve a drogtilalom) globalizációjának (Nadelmann, 1995). A drogról mint olyanról kialakított általános vélekedést mindig is bonyolult szociokulturális tényezők határozták meg, és az egyes drogfajták is változatos megítélés alá eshettek ugyanabban a társadalmi környezetben. Ezeket az ítéleteket gyakran csak az adott drog fogyasztási mintái és a konvencionális életmódba való beágyazódása, illetve elterjedtsége határozta meg. Egyes országokban bizonyos drogokat a társadalom jól körülhatárolható etnikai vagy vallási csoportjai fogyasztottak, s ezen drogok betiltásához is gyakran vezettek rasszista és xenofób érzelmek, pl. kínai ópiumszívó (Courtwright, 1982), mexikói marihuánaszívó (Bonnie és Whitebread, 1970) és „fekete kokainőrült” (Streatfield, 2002), esetleg a misszionárius vallási buzgalom (pl. a kokacserje vagy a peyotl kaktusz esetében). Előfordult és előfordul azonban az is, hogy a széles körben használt és a társadalom többsége által kevésbé deviánsnak tekintett drogfogyasztási magatartásformák is tilalom alá estek és esnek. Egyes rendszerekben ugyanakkor a társadalmi normák szerint egy bizonyos drog fogyasztása deviánsnak számít, azonban a törvények nem büntetik annak puszta használatát vagy birtoklását (White, 1979).