A testedzésfüggőség és a táplálkozási magatartás zavarainak együtt járása, mint azt már a fentiekben is jeleztük, igen szoros. Számos tanulmány jelzi, hogy az evési zavarok esetében kiemelkedően magas a kényszeres testedzés előfordulása és fordítva, a testedzésfüggőség esetében is jellemző a testtel, a testsúllyal való túlzott mértékű foglalkozás, és ehhez kapcsolódóan a táplálkozási magatartás fölött gyakorolt speciális kontroll (Blaydon és Lindner, 2002; Klein és mtsai, 2004; Lyons és Cromey, 1989; Sundgot-Borgen, 1994). Bár sok esetben történhet reális kísérlet annak eldöntésére, hogy melyik zavar az elsődleges, ez nem mindig lehetséges; annál inkább, hiszen bizonyos tekintetben rokon jelenségekről van szó, amelyek gyökere sokszor közös. Yates és kollégái például 60 esettanulmány alapján azt találták, hogy kényszeres futóként azonosítható férfi hosszútávfutók nemcsak a családi hátterüket és szocioökonómiai státuszukat illetően hasonlítanak jelentős mértékben az anorexiás nőkre, hanem számos személyiségdimenzió mentén is. Így a harag gátlása, a saját magukkal szemben támasztott rendkívül magas elvárások, a testi diszkomfortérzések jó tűrése, a potenciálisan komoly kimerültség tagadása, valamint a depresszív tendenciák jelenléte egyaránt jellemzője mind a két csoportnak (Yates, Leehey és Shisslak, 1983). Egy MMPI-kérdőívvel végzett vizsgálat ugyanakkor azt jelezte, hogy a kényszeres futók esetében messze nem beszélhetünk olyan mértékű pszichopatológiáról, mint az anorexia nervosában szenvedő betegek esetében (Blumenthal, O’Toole és Chang, 1984). Hasonlóképp, Bamber és munkatársai is megállapítják, hogy amennyiben a kényszeres testedzést patológiás jelenségnek tekintenénk, lényegesen magasabb komorbiditáseredmények jeleznek (Bamber, Cockerill és Carroll, 2000). Továbbá, bár a negatív pszichológiai jelenségeket vizsgálva utalnak a kutatások a szorongás, a depresszió vagy az irritabilitás mértékére, az eredmények megint csak nem meggyőzőek a jelenségek patológiás mértékét illetően.