A kodependencia terápiájában elsőként a Minnesota-modell részeként megfogalmazódó önsegítés jelent meg. Az első, alkoholisták házastársai számára szervezett önsegítő (Al-Anon) csoportok az 1940-es években tűntek fel az USA-ban. Ekkor a kodependenciafogalom még nem létezett, a csoportok tagjait koalkoholistáknak vagy paraalkoholistáknak nevezték. A hetvenes évektől a társfüggők által létrehozott önsegítő csoportokat szenvedélybetegek hozzátartozói látogatták. A színkép specializálódást jelzett: az érintettek külön csoportokat hoztak létre az alkoholisták, a drogfüggők, a szerencsejátékosok, az agresszív viselkedésűek házastársai, partnerei és külön csoportokat felnőtt gyerekeik (ACA) számára. Az önsegítő csoportokat azonos problémától szenvedő személyek alkották, akik az egymásnak nyújtott kölcsönös segítségtől élethelyzetük és személyiségállapotuk kedvező változását várták. A tagok anonimitására és a politikai, vallási, világnézeti semlegességre építő önsegítő mozgalom világszerte terjedt, és a kilencvenes évektől kezdve – a Névtelen Alkoholisták és Névtelen Narkománok csoportjait követően – Magyarországon is megalakultak az első szenvedélybeteg-hozzátartozói csoportok (Kelemen, 1991).