Ismert, hogy az MMPI egyik skálája a hipochondriázist méri, azonban ez a skála csak tüneteket tartalmaz, és a zavar fő jellemzőjét, így a betegségtől való félelmet nem térképezi fel. Pilowsky 1967-ben ennek a hiánynak az orvoslására dolgozta ki a Whiteley Indexet (a továbbiakban: WI). Kórházi dolgozók (orvosok, nővérek, kisegítő személyzet) által adott definíciókból Pilowsky 20 tételt alkotott, amelyekre 100 hipochondriázisban szenvedő és 100 hipochondriázisban nem szenvedő pszichiátriai kezelés alatt álló beteg válaszolt. A kérdőív végső változatának 14 tétele, amelyre igennel vagy nemmel lehet válaszolni, három alskálába rendeződött: (1) a testtel való túlzott foglalkozás (pl. Mit gondol, gyakran tudatában van annak, hogy mi történik a testében?); (2) a betegségfóbia (pl. Fél különböző betegségektől? Vagy mit gondol, többet aggódik az egészsége miatt, mint mások?) és (3) a betegség jelenlétének gyanúja, amely az orvosi megnyugtatás ellenére is fennmarad (pl. Úgy érzi, hogy nem veszik elég komolyan a betegségét?). A kérdőívnek több változata is létezik, például Barsky, Whyshak és Klerman (1986) a válaszlehetőségeket megváltoztatta, a tételeket egy ötfokú, Likert típusú skálán kell értékelni. A kérdőívnek létezik egy olyan változata is, amely már csak 7 tételt (WI-7) tartalmaz (Fink és mtsai, 1999), amelyet rövidsége és egyszerűsége miatt szűrésre alkalmas kérdőívnek gondolnak (Conradt, Cavanagh, Franklin és Rief, 2006); a három vagy több igen válasz hipochondriázist jelezhet (Hansen, Fink, Sondergraad és Frydenberg, 2005). A WI teszt-reteszt reliabilitása Pilowsky vizsgálatában (r = 0,81), és a Barsky és munkatársai (1986) által átalakított változat alkalmazásával (ambuláns betegmintán: r = 0,90; Speckens, Spinhoven, Sloekers, Bolk és Hemmert, 1996) is megfelelőnek bizonyult.