Demetrovics Zsolt, Kun Bernadette (szerk.)

Az addiktológia alapjai IV.

Viselkedési függőségek


A betegség következményei

A DSM-IV-TR diagnosztikus kritériumai között szerepel, hogy a zavar klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, foglalkozási vagy más fontos funkciók romlását okozza. Többször utaltunk már arra, hogy a hajtépkedés milyen negatív érzelmi állapotok megjelenésével jár együtt (szégyen, bűntudat, szomorúság). Amennyiben az epizódok napi szinten, vagy akár naponta többször megjelennek, nem nehéz belátnunk, hogy a személy számára ez tartós és jelentős szenvedést okozhat. Mivel a személy tisztában van azzal, hogy a szokása kóros, és hogy a hajtépkedésének számos negatív következménye van, természetszerű, hogy önmagát vádolja, és szégyelli viselkedését. Bűntudatot érez amiatt, hogy nem tud ellenállni hajtépkedési vágyának, s nem tudja kontrollálni viselkedését (Du Toit és mtsai, 2001; Stemberger, Thomas, Mansueto és Carter, 2000). A személyes distressz mellett interperszonális viszonyokban megjelenő problémák is keletkeznek (Stemberger és mtsai, 2000). A probléma titkolása, párkapcsolati konfliktusok, a szexuális aktivitás lecsökkenése, illetve általánosságban a társas kapcsolatok és események kerülése jellemzi ezeket a személyeket (Du Toit és mtsai, 2001; Stanley és mtsai, 1994; Stemberger és mtsai, 2000). Mindez nem csupán azzal van összefüggésben, hogy szégyellik viselkedésüket, hanem külsejük miatt is szoronganak – hiszen a kóros hajtépkedés eredményei jól érzékelhetők bárki számára. Mivel nem akarnak mások előtt mutatkozni, szabadidős aktivitásaik is nagymértékben lecsökkennek. Nem járnak el sportolni, moziba, színházba, étterembe stb., hiszen rettegnek attól, hogy mások megszólják, kinevetik őket kopasz foltjaik miatt (Christenson és Mansueto, 1999). Kerülik továbbá a szeles időt, illetve minden olyan tevékenységet, ahol mások a fejük tetejére láthatnak (pl. mozi, koncert), vagy ahol a haj bármilyen szempontból előtérbe kerülhet (pl. úszás utáni hajszárítás) (Christenson és O’Sullivan, 1996). Mindezek mellett különösen a nők hajlamosak kerülni bizonyos orvosi kezeléseket is, például a fogászatot vagy a nőgyógyászt (O’Sullivan, Keuthen, Jenike és Gumley, 1996). Amennyiben mégis kénytelenek elhagyni otthonukat, számos különböző módon próbálják takargatni feltűnő tüneteiket: sapkát, kalapot, kendőt viselnek, rengeteg időt fordítanak arra, hogy hajszálaikat úgy rendezzék, hogy a kopasz foltok eltűnjenek, vagy pedig sminkkel igyekeznek orvosolni a problémát (Christenson, Mackenzie és mtsai, 1991). Mindez jelentős mennyiségű időt vehet igénybe, ami további negatív következményekhez (pl. munkahelyi problémákhoz) vezethet (Du Toit és mtsai, 2001; Seedat és Stein, 1998; Stemberger és mtsai, 2000). A munkahely szempontjából a késések, hiányzások vagy a munkatársakkal való csökkent együttműködések okozhatják a legtöbb problémát, amelyek szintén a probléma rejtegetéséből adódhatnak.

Az addiktológia alapjai IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 679 5

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A negyedik rész a szenvedélybetegségek egy speciális területével, a viselkedési addikciókkal, illetve a viselkedési addikcióként értelmezhető jelenségekkel foglalkozik, ezek huszonegy típusát mutatja be közérthető módon. A kötet erénye, hogy az ismertebb jelenségek – például a szerencsejáték-függőség vagy az internetfüggőség – mellett olyan, Az addiktológia alapjai megjelenése előtt kevéssé tárgyalt rendellenességeket is bemutat, mint például az izomdiszmorfia, a munkafüggőség, a testedzésfüggőség, a szexuális addikciók, az egészségesétel-függőség vagy a kodependencia, azaz a társfüggőség.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-kun-az-addiktologia-alapjai-iv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave