Ferenc József és Erzsébet királyné fia, a trónörökös Rudolf (1858–1889) az egész birodalmat megrázó mayerlingi tragédia (1889. január 30-án szeretőjével, Vetsera Máriával öngyilkosságot követett el) által lett a magyar néphagyomány mondahőse. Alakja körül – a szállongó pletykákból, különféle híresztelésekből – alig néhány év alatt egy teljesnek mondható mondakör formálódott ki. Rudolf népszerűsége Magyarországon már életében is anyjáéval vetekedett, aminek oka elsősorban a trónörökös magyarok iránti szimpátiájában keresendő. Mint Pisztora Ferenc írja: „A mítosz formálódását éppen a vágyakozások és várakozások indítják el, s a remények kudarca bontakoztatja ki azután teljességében, mint be nem vált elképzelések kielégítését célzó, az irrealitásba projiciált valóság-pótlékot. A »Rudolf mítosz« kialakulását illetően tudnivaló, hogy a magyarságban erőteljes vágyak éltek a nemzeti függetlenség, s egy magyarabb király iránt. Rudolfot magyar nyelvtudása, a magyar alkotmányban való jártassága, a magyar főurakkal való vadászbarátságai, a magyar írókkal fenntartott kapcsolatai stb. mindenesetre alkalmassá tették arra, hogy személyével kapcsolatban ilyesfajta reményeket tápláljanak.”1