Magyar Zoltán

Halhatatlan és visszatérő hősök

Egy nemzetközi mondatípus Kárpát-medencei redakciói


A SZENTÉLETRAJZOK CSODÁI

Mint láttuk, az a narratívtípus, miszerint a hős holta után segítségére siet népének, már az antik hagyományokban is gyakran előfordul. S bár a keresztény mártírkultusz távol állt attól, hogy egyszerű folytatása legyen a görögök héroszkultuszának, nyilvánvaló, hogy a kettő között genetikus kapcsolat is kimutatható, másrészt pedig a fő motívumegyezések okai a hasonló történelmi és lelki szituációkban keresendők.1 A korai keresztény szentéletrajzok, s kivált a bizánci legendák között szembetűnően gyakoriak azon szövegek, melyek valamely szentnek a halálból való visszatéréséről és a honvédő harcban nyújtott csodás segítségéről szólnak. E legendákban általában azok a vértanúk tűnnek fel harcos szentek gyanánt, akik már eleve az adott közösség, város patrónusainak számítottak – igaz, nem feltétlenül volt szükséges, hogy a szent eredeti kultuszhelye is ott legyen, az akkor is könnyen kifejlődhetett, ha a közösség az illető ereklyéiből őrzött valamit, vagy emlékét ápoló templom állt a város falai között. Tehát kezdetben e legendák – akárcsak a héroszok kultusza az antik Hellászban – lokális jellegűek lehettek.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 691 7

Magyar Zoltán könyve a folklórhagyomány egyik legjellemzőbb mondatípusáról nyújt átfogó képet, áttekintve és elemezve annak nemzetközi és Kárpát-medencei előfordulásait. A halhatatlan és visszatérő/visszavárt hős képzete egyike a folklór elemi gondolatainak, amely fejlődése során fokozatosan költői formát, az utóbbi kétszáz év során pedig nemzeti jelleget öltött. A magyar történeti mondahagyomány legtöbb hősalakjával kapcsolatosan is felmerült a tárgyalt képzet - kivált Csaba királyfi, Szent László, Mátyás király, Rákóczi, Petőfi és Rudolf trónörökös népi hagyományköre tartalmaz ilyen adatokat, s törvényszerűnek is mondható, hogy főként a kaotikus korokban, levert forradalmak után virágzott igazán.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-halhatatlan-es-visszatero-hosok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave