A tárgyalt hagyománykör gyökereit kutatva figyelmet érdemel az epheszoszi hétalvók kora keresztény legendája. A legenda szüzséje a következő: Decius császár (Kr. u. 249–251) keresztényüldözése idején palotájának hét ifjú szolgája – keresztények lévén – az üldözések elől egy barlangba menekülnek. A barlangban álomba szenderülnek, és csak kétszáz év múltán, Theodosius császár uralkodásának idején (408–450 között) ébrednek fel. Az ifjak abban a hiszemben ébrednek föl, hogy csak egyetlen éjszakát aludtak át, s egyiküket elküldik a közeli városba, hogy élelmet vásároljon számukra. Az ifjú azonban nem ismer rá Epheszoszra. Ahol tegnap még bálványokat imádtak, ma már minden kapu fölött kereszt van kifüggesztve. Zavarában visszaindul a barlangba, de előbb még kenyeret vásárol. Azonban a régi veretű pénz, amit az árusnak átnyújt, gyanúba keveri az ifjút, hogy az valahol elásott kincsre bukkant. Hirtelen nagy tömeg gyűlik köréje, majd a püspök és a helytartó elé vezetik. Így jutnak el aztán az epheszosziak az ifjak barlangjába, ahol azok megdicsőülten, ragyogó arccal tekintenek a látásukra odasereglőkre. Még maga Theodosius császár is megjelenik csodálatukra, és leborul előttük. Az ifjak csak ekkor lehelik ki a lelküket…1