Nagy-Varga Zsolt

Kommunikációfejlesztés középiskolás diákok körében

Definícióalkotási stratégiák


A szóbeli és az írásbeli definíciók statisztikai összehasonlítása

Az eddigi elemzésekben a nemet és az életkort tekintettem változónak. Ez az alfejezet az adatközlés módját tekinti változónak, vagyis azt vizsgálja, hogy az egyes életkori csoportokon belül van-e különbség a tekintetben, hogy írásbeli vagy szóbeli definíciót alkottak. Elképzelhető, hogy a főbb definíciós stratégiák (nemfogalom és körülírás használata) esetében kimutatható lesz statisztikai különbség, hiszen a szóbeli definiálás azonnali válaszadást követel, kevesebb idő és lehetőség van a válasz megfogalmazására, stilisztikai megformálására, és éppen ezek miatt a tényezők miatt talán sokkal ösztönösebb, automatikusabb a stratégia megválasztása, mint írásban. A kérdőív kitöltése lehetőséget ad a gyermekek számára a teljes szóanyag áttekintésére, így a nehezebb kifejezéseket látva már a könnyebbek megválaszolása közben gondolkodhatnak a bonyolultabb, összetettebb fogalmak meghatározásán. A kérdőív kitöltése azt is lehetővé teszi, hogy az adatközlők tetszőleges sorrendben haladjanak, így a nehezebbnek bizonyuló kifejezéseket a végére hagyhatják. A diákok az írásbeli munka során maguk gazdálkodhatnak a rendelkezésre álló idővel, így átgondoltabb, pontosabb, akár többféle stratégiát ötvöző definíciók születhetnek, illetve a főbb, elfogadottabb stratégiák alkalmazása is lehetővé válik. Ugyanakkor ez azzal a veszéllyel is fenyegethet, hogy nem minden tanuló készül el a kérdőív kitöltésével (l. 4.3.2. alfejezet). Mivel az írásbeli és a szóbeli adatfelvétel során nem ugyanazok a tanulók voltak az adatközlők, az eredmények alapján csak óvatos becslések, tendenciák fogalmazhatók meg.

Kommunikációfejlesztés középiskolás diákok körében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 716 7

Régtől létező emberi igény, hogy a minket körülvevő világ jelenségeit megnevezzük. Ugyanilyen igény, hogy ezeket a jelenségeket körülírjuk, meghatározzuk, valamint az is, hogy tudásunkat, ismereteinket átadjuk. A monográfia definíciók alkotásával foglalkozik több, napjainkban nagyon fontos szempont felől megközelítve a témakört.

Kiindulása a kommunikációs kompetencia tartalma és a definíciónak mint szövegtípusnak az ebben betöltött szerepe. Hangsúlyos a fogalomtanítás eszközeinek, módszertanának az áttekintése, valamint a jó definíció logikában és retorikában betöltött szerepének a bemutatása. A tárgyak, jelenségek, fogalmak megnevezése és meghatározása, a definíciók struktúrájának vizsgálata az emberi gondolkodás, kogníció működésébe enged bepillantást, de az elmélet mellett a gyakorlat, a definícióknak a retorikában való felhasználása is nagy szerepet kap a könyvben. A definícióalkotás vizsgálata számos pedagógiai, szakmódszertani vonatkozással is bír.

A kutatás eredményeit felhasználva a diákok jobb szónokokká, a definíciókat tudatosabban megalkotó személyekké válhatnak, fejleszthető a logikus gondolkodásuk, az egyes tantárgyak esetében a fogalmak szakszerűbb meghatározása és használata is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kommunikaciofejlesztes-kozepiskolas-diakok-koreben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave