Az 1950-es években elindult tantervi reformoknak köszönhetően változott az oktatás tartalma. Az ismeretközlésen túlmutató cél „a képességek, készségek, attitűdök, a tanulói tevékenységek, a feladatok megjelenítése” és az ismeretek gyakorlatközpontú, a társadalomban való felhasználhatóságukat figyelembe vevő válogatása (Nahalka, 2003b, 166–167). „A sikeres tanuláshoz, munkavégzéshez, társadalmi beilleszkedéshez, az egyéni boldoguláshoz nélkülözhetetlen” kompetenciák alkotják a kulcskompetenciák csoportját (Ballér, 2003, 195). A 2012. évi „Nemzeti alaptanterv” a következőkben összegzi a kulcskompetencia fogalmát: „Az Európai Unióban kulcskompetenciákon azokat az ismereteket, készségeket és az ezek alapját alkotó képességeket és attitűdöket értjük, amelyek birtokában az Unió polgárai egyrészt gyorsan alkalmazkodhatnak a modern világ felgyorsult változásaihoz, másrészt a változások irányát és tartalmát cselekvően befolyásolhatják” (NAT, 2012, 14). A „Nemzeti alaptanterv” összefoglalja a kulcskompetenciákat: anyanyelvi kommunikáció, idegen nyelvi kommunikáció, matematikai kompetencia, természettudományos és technikai kompetencia, digitális kompetencia, szociális és állampolgári kompetencia, kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia, esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség, a hatékony, önálló tanulás. Ezek közül nem mindegyik rendelhető hozzá egy-egy tantárgyhoz (illetve a NAT-ban meghatározott tíz műveltségi területhez). Ennek oka, hogy a kompetenciák kialakítása és fejlesztése nem tantárgyhoz kötött, és elsődleges célja nem a tantárgyi követelmények teljesítése, sokkal inkább felértékelődik „az új helyzetben való felhasználás készsége, a tág értelemben vett hozzáértés” (Golnhofer, 2003, 389).