Oláh Attila

Érzelmek, megküzdés és optimális élmény

Belső világunk megismerésének módszerei


A flow-képesség hatása az önértékelésre és az egészségi állapotra

Az áramlatmodell szerint az élmény megtapasztalása annak fenntartására, illetve az ismételt átélés lehetőségének megteremtésére ösztönzi az embert, pusztán az élmény jutalmazó értéke révén. Ennek egyértelmű hatása a készségek folyamatos fejlődése. Néhány vizsgálatban az áramlatélmény gyakorisága kapcsolatban állt a középiskolai évek alatti fejlődéssel és elköteleződéssel (Carli, Delle Fave és Massimini, 1988; Mayers, 1978; Nakamura, 1988). A közelmúltban egy tehetséges középiskolai tanulókkal foglalkozó longitudinális ESM vizsgálatban sikerült bizonyítani az élmény minősége és a tevékenység folytonossága közötti kapcsolatot. 17 éves, már tehetségüknek megfelelően elkötelezett tanulókat hasonlítottak össze még kibontakozásukat kereső velük azonos korú társaikkal. Négy évvel korábban a jelenleg elkötelezettek több áramlatélményről és kevesebb szorongásról számoltak be az iskolai tevékenységek során, ugyanakkor nagyobb valószínűséggel jelölték meg azokat a területeket, tevékenység köröket, amelyek számukra az áramlatélmény forrásaként szolgálnak. Egy matematikában tehetséges tanulókkal folytatott vizsgálatban (Heine, 1996) azt találták, hogy a kurzus első felében több áramlatélményt tapasztalt résztvevők jobban teljesítettek a második félévben, még kezdeti képességeiket és az osztályzatok átlagát figyelembe véve is. Mivel az áramlatélmény a self fejlődésével jár, feltételezhető, hogy az áramlatban eltöltött idő az önbecsülés (self-esteem) bejóslására is használható. Az ESM-adatokon végzett korrelációs vizsgálatok megerősítik ezt a feltételezést (Adlai-Gail, 1994; Wells, 1988). A teljesítményekben megmutatkozó pozitív eredményekhez való hozzájárulás mellett, a longitudinális vizsgálatok adatai szerint, a mindennapi élet kihívásainak legyőzése védő hatású a negatív eseményekkel szemben (Schmidt, 2000). A tizenévesek mindennapi élményeinek minősége, a szubjektív kihívások/készségek mentén mérve, a fizikai egészséget is befolyásolhatja (Patton, 1999). Serdülők nemzeti reprezentatív mintájában a relaxációra fordított idő (kis kihívás, magas szintű készségek) 2 és 4 évvel később kisebb fizikai fájdalomszinttel társult. Az is bebizonyosodott, hogy az élmény minőségét érintő rizikófaktorok nemtől függően változnak. A 2 és 5 évvel később tapasztalt fizikai fájdalom gyakorisága lányoknál a szorongásban (nagy kihívás, alacsony készségszint), fiúknál inkább az apátiában (alacsony kihívás, alacsony készségszint) töltött idővel korrelált.

Érzelmek, megküzdés és optimális élmény

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 697 9

A mű az akadémikus pszichológia által megfogalmazott elvek és szerkesztési szabályok alkalmazásával kimunkált olyan mérési eljárásokat mutat be, amelyek az érzelmek, a megküzdés és a személyiség átfogó tanulmányozásában alkalmazható, megbízható eszközök. A kötetben ismertetett tesztek reliabilitását és érvényességét a szerző által végzett hazai empirikus vizsgálatok is igazolták. Az egyes fejezetek egy-egy módszerről szólnak, bemutatva a mérési eljárásban operacionizált pszichológiai konstruktumok elméleti keretét, kutatási előzményeit és irodalmát. Az első három fejezet az érzelmek szinte teljes színképét mérni képes önbeszámolós módszerek magyarra adaptált változatait ismerteti. A többi fejezet a szerző által kidolgozott mérési eljárásokról szól, ismerteti szerkesztésük fázisait, a megbízhatóságukat és érvényességüket igazoló vizsgálatok sorozatát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/olah-erzelmek-megkuzdes-es-optimalis-elmeny//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave