A kortárs irodalom megjelenítése a középiskolai oktatásban megújuló kihívás a gyakorló magyartanárok, a magyartanárképzésben oktatók és az ebben részt vevő hallgatók, végül, de valóban nem utolsósorban a középiskolai diákok számára. A témával foglalkozó szakirodalom, világhálós fórumok alapján úgy látszik, hogy a problémakörhöz az is hozzá tartozik, hogy kell-e egyáltalán kortárs irodalmat tanítani a közoktatásban. Erre enged következtetni a Kortárs magyar irodalom a közoktatásban Facebook-csoport léte is, amely szükségesnek látja a kortárs irodalom érdekvédelmét – az irodalomtörténet-centrikus oktatással szemben. A kortársak tanítása ellen ugyan szisztematikusan nem szokás érvelni, de a gyakorlatban nagyon sok tanár nem kerít rájuk sort, vagy csak az utolsó tanév legvégén, formálisan, például a már ismertté váló szóbeli érettségi témakörökben megjelenő szerző életművét – és nem a kortárs szerzők olvasását – megcélozva végzi el ezt a nehéznek, nem pontosítottnak látott feladatot – amelyben sok tanár egyedül érzi magát. Ezt a legutóbbi jellemzőt tapasztalom személyesen is a tanárképzésbe és a tanártovábbképzésbe érkező gyakorló tanárok részéről, akik számára a magyar irodalomnak ez a korszaka jelenti a legnagyobb kihívást, ahogy ezzel szembesültem a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, a Református Tananyagfejlesztő Csoport és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság által 2018-ban szervezett Kötelezők emelt szinten című konferencián is,1 ahol a tanárok szóbeli reakciói szerint a kortárs és határon túli Tolnai Ottó érettségi tételként különösen nagy kihívás elé állította a magyartanárokat, holott fél évszázada alkotó, élvonalbeli, Kossuth-díjjal is elismert szerzőről van szó, és a jelen lévő tanárok is a kortárs irodalom iránt érdeklődő tanárok voltak. Ugyanakkor a kortárs irodalmi kánon folyamatosan alakuló volta, többrétegűsége, ízléspreferenciákhoz kötöttsége, bizonyos mértékű regionális meghatározottságai is bizonytalanabbá teszik a tájékozódást, ezért a tanárképzésnek és tanártovábbképzésnek is feladata a tájékozódási lehetőségek megmutatása, ezek bővítése, továbbá az olvasási és értelmezési keretek megteremtésével az alkotások olvasási öröméhez való hozzáférés elősegítése is. A kortárs irodalom számos alkotása, ahogy ez a klasszikusokra is érvényes, nem „adja könnyen magát”, csakhogy a több évtizede vagy egy-másfél évszázada kanonizált szerzők esetében kialakultak a bevett, megtanult, elsajátított, jóformán automatikusan érvényesülő olvasási hagyományok, míg a kortársaknál nem számolhatunk ilyenekkel.