Halász Gábor, Kovács István Vilmos, Pálvölgyi Lajos (szerk.)

Oktatás, technológia, innováció

Helyzetkép és stratégia


A digitális oktatás és a tanárképzés kapcsolata Dél-Koreában

A koreai tanárképzés rendszere viszonylag bonyolult, mert tanári certifikációt nem pusztán a formális tanárképzési intézmények oktatási programjának teljesítésével lehet szerezni. Mindazonáltal valamennyi képzési formára igaz, hogy a kormányzat a SMART meghirdetésének kezdete óta hangsúlyozza: a tanárképzésnek megfelelően fel kell készítenie a leendő tanárokat az IKT-környezetben zajló oktatásra. Azonban sem formai, sem tartalmi szabályozást nem írt elő ezen a téren. Vagyis, bár a téma fontosságára tekintettel valamennyi tanárképzési intézményben és formában felajánlanak az IKT-re felkészítő kurzusokat a tanárképzésben részt vevő hallgatóknak, ezek strukturális, tartalmi, kreditértékbeli jellemzőiket, a kurzusok oktatásának módszertanát tekintve esetlegesek és eklektikusak, nem alkotnak egységes rendszert a felsőoktatásban.

Oktatás, technológia, innováció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 728 0

A kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a Digitális Oktatási Stratégia keretei között javaslatot tegyenek a nemzeti oktatási ágazati innovációs stratégia technológiai pillérének kibontására. Nemzetközi szakirodalmat áttekintve mutatják be a digitalizáció aktuális trendjeit és lehetőségeit az oktatásban, és konkrét fejlesztési javaslatokat fogalmaznak meg a hazai szakpolitika számára. A 2019-ben lezárult projekt résztvevői nem láthatták előre, hogy a 2020-ban kirobbanó Covid–19-világjárvány és az ennek nyomán meghozott intézkedések radikálisan átszabják az oktatás környezetét, és a közreadott tanulmányok tanulságai, valamint a kapcsolódó stratégia javaslatai a korábbinál is aktuálisabbá váltak. A digitális technológia oktatási alkalmazása mindenki számára kikerülhetetlen napi feladattá vált. Eme kihívások és lehetőségek új fejezetet nyitottak a pedagógiai innováció területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/halasz-kovacs-palvolgyi-oktatas-technologia-innovacio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave