Az iskolai esélyegyenlőtlenségekről a hazánkban született tanterveket tekintve alig esik szó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tanterveknek ne lehetne akár lényeges szerepük az iskolai esélyegyenlőtlenségek kialakulásának megelőzésében (tankönyvünk II. fejezetében részletesen megmutattuk, hogy a feladat valóban elsősorban a problémák kialakulásának megelőzése, és nem egyszerűen az esélyegyenlőtlenség-csökkentés). A kérdés szorosan összefügg az érdemi pedagógiai differenciálás lehetőségének biztosításával. Ugyanis a minden tanuló sajátosságaihoz való „színvak” idomulás a tanulás-tanítás folyamataiban lehet csak a megoldása annak, hogy a hátrányos helyzetű tanulók ismeretei, jól fejlett képességei, az ő attitűdjeik is teret kapjanak az oktatásban, vagyis hogy a tanulás-tanítás folyamatai számukra is optimálisan fejlesztők legyenek. Ismét akár evidensnek is mondhatjuk, hogyha az oktatási folyamatban a részletesen előíró tantervi paradigma érvényesül, akkor a pedagógus az osztályában nem választhatja meg, hogy egyes tanulók, egyes csoportjaik milyen tananyagok feldolgozásával jussanak el ugyanazokhoz a főbb célokhoz, de nem alakíthatja ki személyre szólóan a részletesebb célokat, a követelményeket sem. Pedig erre nagy szükség lenne, ha a tanulás-tanítás folyamatát a pedagógus igazítani szeretné minden osztálybeli tanuló sajátosságaihoz. Ismét nyilvánvaló, hogy ez az igazodás az autonómiára épülő tantervi szabályozás esetén megvalósítható a szabályozással való szembefordulás nélkül is.