Egy társadalmat nagymértékben jellemez, miként bánik a saját belső egyenlőtlenségeivel. Bizonyos egyenlőtlenségeket a legtöbb ember természetesnek tekint, például a jó adottságokkal rendelkező, gyorsan és mélyen tanulni tudó, önmaguk, szűkebb és tágabb környezetük számára jelentős hasznot hajtó emberek átlagosnál lényegesen jobb társadalmi pozíciója, magasabb jövedelme, nagyobb vagyona, elismertsége elfogadott, magától értetődő. Sokan ehhez hasonló módon fogadnak el más egyenlőtlenségeket is, például természetesnek tartják a szegénységet vagy bizonyos társadalmi csoportok kirekesztettségét, méghozzá az „áldozat hibáztatása” alapján. Ez az attitűd mélyen gyökerezik a társadalmi gondolkodásban, a diszkriminációval sújtott társadalmi csoportokkal szembeni előítéletek „ideológiája”. Jelen van az oktatásban is, a tanulásban lemaradó, az esetek nagy részében az alacsonyabb jövedelmű családokhoz tartozó gyerekekkel, szüleikkel, környezetükkel szemben fogalmazódik meg, hogy eleve fejletlenebbek ezek a tanulók, hiszen rosszul nevelik őket a szüleik, e családokban nincs becsülete a tanulásnak, ezek a gyerekek sokkal gyakrabban tanúsítanak deviáns magatartást, szemben a többiekkel, és az „áldozat” hibáztatásának „tételei” a végtelenségig lennének sorolhatók. Már a rasszizmus fogalma alá tartozók azok a vélekedések, amelyek biológiai, megváltoztathatatlan, például genetikai tényezőkre kezdenek el hivatkozni, Magyarországon nemegyszer a romákról alkotott mélyen előítéletes, rasszista gondolkodás keretei között.