Falus Iván (főszerk.), Szűcs Ida (szerk.)

Didaktika

Elméleti alapok a tanítás tanulásához


A tudás egy átfogó, használható (adaptív) modellje

Már volt róla szó, hogy az emberi agy a világmindenség egyik legösszetettebb, legkomplexebb rendszere. Nem csodálkozhatunk ezért azon, hogy az, ami „benne lakozik”, vagyis elsősorban a tudás, igencsak nehezen vizsgálható, már a definíciója is rendkívül nehéz feladat. Említettük, hogy tankönyvünk e fejezetében tudásnak tekintünk minden olyan struktúrát, hálózatot, működést, amely az agyunkban a világ jelenségeinek magyarázatára, előrejelzésére és a cselekvéseink tervezésére, kivitelezésére és értékelésére szolgál. Arról is volt már szó, hogy miközben a hétköznapi nyelvben, illetve sokszor a szakmai megnyilvánulásokban a tudás azonosul az ismerettel, mi a szót sokkal kiterjedtebb értelemben használjuk, és a képességeket, az attitűdöket is értjük alatta, nem is beszélve az összetett kompetenciákról. E szóhasználat adaptivitását erősíti, hogy a szakmai nyelvben általánosan használt kifejezés, a „procedurális tudás”, olyan belső pszichikus struktúrákat jelent, amelyek feladataink végrehajtásában műveletekként vagy azok összeszervezett rendszereként vesznek részt, és nem a „dolgok” leképezését, nem a világ úgymond reprezentálását szolgálják, vagyis nem ismeretek, hanem inkább képességjellegűek. A „tudni hogyan” jellegű „valamik” is tudások a konzekvensen használt „procedurális tudás” kifejezésben, ami azt mutatja, hogy a „tudás” szó jelentése valóban jóval szélesebb, mint az „ismeret” szóé.

Didaktika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 721 1

A didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete, amely a Comenius óta eltelt 5 évszázadban folyamatosan gazdagodott, bővült. A jelen kézikönyv több mint 20 fejezetben dolgozza fel a tanulás jellemzőire, a tanulókra, a tehetségesekkel, a különös figyelmet igénylőkkel való bánásmódra, az oktatás tartalmára, a tantervekre, a tervezésre, az oktatás kereteire, stratégiáira, módszereire, a digitális pedagógiára vonatkozó legújabb ismereteket. Tájékozódhatunk belőle a társadalom és az oktatás kapcsolatáról, a tanulás környezetéről, a hatékony pedagógus ismérveiről, a pedagógussá válás folyamatáról, a pedagógiai kutatás alapvető módszereiről, valamint az oktatás paradigmáinak történeti alakulásáról.

A kézikönyvet, amelyet a neveléstudomány és a pedagógusképzés jeles képviselői írtak, egyaránt haszonnal forgathatják az ismereteiket bővíteni kívánó gyakorló pedagógusok, doktoranduszhallgatók, valamint a mesterség alapjaival ismerkedő pedagógusjelöltek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-didaktika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave