A tanítást a konstruktív tanulás támogatása, ösztönzése nézőpontjából értelmeztük, s ehhez igazodva javasoltunk szempontokat a tanulók megismeréséhez. A megismerő tanuló kötötte le a figyelmünket, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tanuló személyiség, fizikai és pszichés tulajdonságainak integrált, dinamikus rendszere befolyásolja tanulásának jellegzetességeit és eredményességét. A pedagógus számára a személyiség megismerése azonban több szempontból is problémát jelent. A szakirodalomban a személyiséget a pszichológia egyik legbonyolultabb, legnehezebben meghatározható fogalmának tekintik (Várfi, 1997; V. Komlósi, 2001). A személyiség az egyén és a környezet kölcsönkapcsolatának terméke, alakulásában és működésében valószínűleg kritikus szerepe van az egyén kognitív és emocionális önleképezésének (énfelfogásának, énképének). A személyiségelméletek különböző kereteket teremtettek a személyiség leírására, megragadására. A pedagógusok ismereteik, értékeik, attitűdjeik és tapasztalataik alapján tudatosan vagy kevésbé tudatosan alakítják ki saját személyiségfelfogásukat, amely orientálja, segíti őket a tanulók személyiségének az észlelésében, megismerésében és megértésében. Például egy tanár a típuselmélethez vonzódva, azt megismerve a tanulót különböző szituációk tapasztalatai alapján melankolikus vagy kolerikus vagy szangvinikus vagy flegmatikus jelzővel írja le. Mások, például a humanisztikus pszichológia képviselői a személy fejlődésre való törekvését, önmegvalósítását hangsúlyozzák optimista emberszemléletet sugallva. A személyiségfejlesztés ma már elfogadott kognitív (értelmi), affektív (érzelmi-akarati) és pszichomotoros (mozgásos) dimenziói ugyancsak rendező elvei lehetnek a tanulók megismerésének, megértésének.1