A 21. században számos kihívással néz szembe az oktatás, gyorsan változó gazdasági, társadalmi, technológiai és kulturális közegben kell fejleszteni az oktatás eredményességét. Ennek egyik feltétele, hogy a tudásalapú társadalomban mindenki számára elérhető legyen a minőségi oktatás. A változásokhoz való alkalmazkodás olyan pedagógiai paradigmaváltást igényel, amelyben kitüntetett szerepe van a tanulásközpontú szemléletnek. A többféle tanuláselmélet közül széles körben elfogadottá vált a konstruktív megközelítés, amelynek alapján a tanításra úgy tekintünk, hogy az minden tanuló aktív, konstruktív, önszabályozó tanulását kívánja ösztönözni, támogatni a tanulók egyéni sajátoságainak megismerése, megértése alapján. A tanulók megismerése, megértése összetett folyamat, nem lehet elszigetelten kezelni, s ahogy a tanítás-tanulás, úgy a tanulók megismerése is rendszerben értelmezhető. A tanulók tanulásának támogatását célzó megismerés nem fókuszálhat elszigetelten a tanuló mikrokörnyezetére, személyes jellemzőire, igényeire, látni kell a diákot a társas és a tágabb makrokörnyezeti kontextusában is. Az információs és kommunikációs társadalomban az új eszközök megjelenése (számítógépek, internet, okostelefon stb.) kiterjesztette a tanulási folyamatokat a valós világgal párhuzamosan megjelenő virtuális világba. A megkettőződött világban, a modern tanulási környezetben a diákok megismerése nem lehet működőképes elszigetelt szereplőkkel, eredményességét növelheti a partneri együttműködés a diákok, a tanárok, a szülők, a helyi kulturális intézmények, közösségek és más oktatási intézmények között. Ennek minden elemét nem tudtuk fejezetünkben feltárni, csak néhány általunk fontosnak tartott kérdésével foglalkoztunk: a gyermek- és ifjúkor felfogásokkal, a tanulók és az iskola viszonyával, a tanulók megismerésének szempontjaival és módszereivel.