Fazekas Ágnes (szerk.)

Innováció az oktatásban

Az Innova kutatási projekt záró kötete


Az innováció mint produktum

Az első elemzési perspektívában az innovációt, mint produktumot közelítjük meg, olyan vizsgálati dimenziókat helyezve előtérbe, mint az adott újítás területe, élettartama vagy elterjedtsége. Az objektummegközelítés lehetővé teszi, hogy a vizsgált sokaság körében működő pedagógiai, technológiai és szervezeti innovációkról képet alkossunk, illetve hogy mélyebb elemzésekkel feltárjuk, milyen típusú innovációk lehetnek képesek tágabb körben, változatos kontextusokban is létrejönni, terjedni és hozzájárulni a szervezeti vagy pedagógiai működés meghatározott területein az eredményesség növekedéséhez. Az Innova kutatás kérdőívei – mint korábban utaltunk rá – lehetővé tették mind a szubjektum-, mind pedig az objektumfókuszú vizsgálatot. A kérdőívek egy meghatározott ponton – az általános innovációs tevékenységről való tájékozódás után – arra kérték a válaszadókat, hogy nevezzenek meg egy olyan saját kezdeményezésű konkrét innovációt, amely a válaszadást megelőző 10 évben valósult meg, és amelyet különösen jelentősnek tartanak. A kérdőív további kérdései erre a kiválasztott innovációra vonatkoztak.

Innováció az oktatásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 714 3

E könyv az elmúlt évek egyik legnagyobb volumenű hazai oktatáskutatás, az Innova projekt eredményeit összegzi. Arra az átfogó kérdésre ad választ, hogy milyen feltételek mellett jönnek létre és terjednek el az alulról építkező változtatások, innovációk. A kvalitatív és kvantitatív eljárásokat ötvöző kutatás az oktatási szektor minden alrendszerére kiterjedt, illetve az innovációk széles spektrumát vizsgálta, beleértve a tantermi folyamatokat érintő kurrikulumváltoztatásokat és szervezeti működést modernizáló vezetési vagy menedzsmentinnovációkat is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazekas-innovacio-az-oktatasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave