Fazekas Ágnes (szerk.)

Innováció az oktatásban

Az Innova kutatási projekt záró kötete


A személyes lekérdezések során keletkező adatbázis

Mint korábban említettük, a kérdezőbiztosok segítségével felkeresett intézmények körének kiválasztásakor számos szempontra tekintettel voltunk. Célunk volt, hogy nagyságrendileg azonos arányban szerepeljenek az eltérő alrendszerek képviselői a vizsgált sokaságban, hogy olyan intézményeket vonjunk be, ahol az innovációk izgalmas fejlődéstörténetét tudjuk megfigyelni. Az így kialakult adatbázisok mintegy 100 intézmény és 200 beosztott munkatárs adatait tartalmazzák. Az adatbázisok rendszere és struktúrája megegyezik az Innova kutatásban alkalmazott adatbázisokéval: egyéni, illetve szervezeti szintű adatbázisok állnak rendelkezésre ebben az esetben is, melyekben – szubjektumértelmezés szerint – esetszinten rendeződnek a változók. Az egyes esetekhez itt is hozzákapcsolódnak az eltérő adatfelvételeinkből származó változók. Ez az adatbázis abban különbözik a többitől – a kisebb elemszám mellett – hogy itt a kérdezőbiztosok segítségével zajlott adatfelvételből származó változók is jelen vannak.

Innováció az oktatásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 714 3

E könyv az elmúlt évek egyik legnagyobb volumenű hazai oktatáskutatás, az Innova projekt eredményeit összegzi. Arra az átfogó kérdésre ad választ, hogy milyen feltételek mellett jönnek létre és terjednek el az alulról építkező változtatások, innovációk. A kvalitatív és kvantitatív eljárásokat ötvöző kutatás az oktatási szektor minden alrendszerére kiterjedt, illetve az innovációk széles spektrumát vizsgálta, beleértve a tantermi folyamatokat érintő kurrikulumváltoztatásokat és szervezeti működést modernizáló vezetési vagy menedzsmentinnovációkat is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazekas-innovacio-az-oktatasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave