Fazekas Ágnes

Közoktatás-fejlesztési beavatkozások hatásmechanizmusai


Átfogó következtetések

A korábbiakban bemutatott, az egyes elemzési szintekhez kapcsolódó specifikus következtetések mellett a kutatási eredményeink alapján megfogalmazhatunk néhány olyan általános konklúziót is, amely a kurrikulumhoz kapcsolódó fejlesztési beavatkozások tervezését és megvalósítását érinti. A legfontosabbnak az tűnik, hogy az ilyen fejlesztési beavatkozások tervezőinek és megvalósítóinak egyidejűleg kell makro- és mikroperspektívában gondolkodniuk, olyan megközelítéseket és eszközöket szükséges alkalmazniuk, amelyek nemcsak érzékenyek a beavatkozásokat fogadó közeg sajátosságaira, hanem számolni is képesek ennek a közegnek a heterogenitásával és változó jellegével. Abból érdemes kiindulniuk, hogy a fogadó közeg egyes szereplői (iskolák és pedagógusok) eltérő abszorpciós képességekkel és változásmenedzsment-kapacitásokkal rendelkeznek. Figyelembe kell venniük továbbá azt, hogy a fejlesztési beavatkozások időben elnyúló módon fejtik ki hatásukat, és hogy a hatások nem lineáris módon érvényesülnek. A beavatkozásokat fogadó közeg az idő során módosul: ami a kezdetben a beavatkozások hatását meghatározó tényezőként jelent meg, idővel a beavatkozások nyomán azok által formált tényezővé válthat. Mivel a kurrikulumot érintő fejlesztési beavatkozások a szervezeti és egyéni viselkedés bonyolult, időben elnyúló változását és az érintett szereplők sokaságának együttes cselekvését igénylik, ezen a területen különösen fontos a komplexitás perspektíváját befogadó gondolkodás.

Közoktatás-fejlesztési beavatkozások hatásmechanizmusai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 715 0

E könyv a közoktatás-fejlesztési programok implementációját vizsgáló ImpAla kutatást mutatja be. Betekintést nyúlt az iskola- és kurrikulum-fejlesztés elméleti hátterébe, bemutatja az alkalmazott kvalitatív és kvantitatív eszközöket, illetve ismertet olyan tipológiákat, amelyek a fejlesztési programok és az iskolák, valamint pedagógusaik sajátosságai mentén határozzák meg a programok várható hatását. A kutatás fontos tudásforrás lehet elméleti és gyakorlati szakemberek számára egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazekas-kozoktatas-fejlesztesi-beavatkozasok-hatasmechanizmusai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave