Stocker Lőrinc

Thermographia Budensis


Éhínség

Az éhhalál ezen katasztrófák alatt és után a szegények és foglyok között szinte természetesnek számíthatott. Az 1645–1715 közötti időszakra tehető azonban az egyik ismert „kis jégkorszak”1 is, és erre az időre esett egy hetven évig tartó alacsony napfolttevékenység, az úgynevezett Maunder-minimum2 is. A hideg időjárás a termést több évben jelentősen pusztította, 1708–1709-et tartják a „Nagy Fagy” évének is Európa-szerte,3 1710-ben pedig a hideg idő és a rossz termés miatt éhínség pusztított az egész országban.4

Thermographia Budensis

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 734 1

Laurentius Stocker, Buda városának főorvosa 300 éve, 1721-ben jelentette meg latin nyelven a Thermographia Budensist (Budai hévíztan), mely az első, máig legteljesebb mű a budai hévizekről és gyógyfürdőkről. A könyv a kor tudományos színvonalán foglalja össze a budai hévizek hidrogeológiáját, fizikáját, kémiáját, biológiai hatásait és orvosi alkalmazását. Ez a kötet az eredeti, 1721-es kiadás facsimiléjét, 300 év után elkészült első magyar fordítását, a szerzőről és művéről készült tanulmányt tartalmazza Áder János köztársasági elnök úr előszavával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/stocker-thermographia-budensis//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave