„Ha mindnyájan darwinisták vagyunk, akkor mi ez az egész felhajtás?” Symons (1987) cikkének szellemes címe eredetileg az állati viselkedésre vonatkozott, ugyanakkor az evolúciós elmélet pszichológiai alkalmazására is jól használható. Kétségtelen, hogy számos módja van, hogy ma darwinisták legyünk. A darwini gondolatmenetnek immár százötven éve három üzenete van: az ember–állat folytonosság, a szelekció magyarázó értéke, valamint az egyéni különbségek feltételezése. Hosszú ideig azonban, az 1870-es évektől kezdve száz éven keresztül a pszichológia ezeket különböző fülkékként kezelte. A darwinista pszichológusok altáborokat alkottak. Voltak, akik összehasonlító pszichológiával foglalkoztak, amelyet sokszor egyenesen állatlélektannak neveztek, és amit néha a gyermeki fejlődés kérdéseivel egészítettek ki. Mások a behaviorizmus elméletrendszerében a tanulás során bekövetkező adaptív szelekciókkal, például az instrumentális tanulással foglalkoztak. Ismét mások, a személyiségpszichológusok, az egyéni különbségek genetikai meghatározottságát értelmezték darwini keretben. Munkájukat azonban számos társadalmi megszorítás jellemezte. Az 1930-as években az amerikai darwinista pszichológiában az adaptáció fogalmát előtérbe állító szerzők pragmatikus keretben harcos környezetelvűekké váltak, akik a szokások az egyéni élet során bekövetkező kiválasztásával foglalkoztak, az eredeti, darwini, fajszintű mechanizmusok helyett. Amerikában, s ezzel párhuzamosan az ember korlátlan alakíthatóságát hirdető szovjet pszichológia fővonalában is, nagyon erőssé váltak az evolúciós szelekcióval szembeni ellenérzések. Ennek az volt az oka, hogy a galtoni örökséget követő, egyéni különbségeket kutató másik tábor hívei alapvetően az öröklött (és rögzített) meghatározottságot hirdették. Még az amerikai biológusokra is jellemző volt az emberi szelekció megkérdőjelezése. A baloldali politikai elkötelezettségű paleobiológus és elméleti evolúciókutató, Stephen J. Gould (1941–2002) részletesen érvelt a szelekciós elmélet és az amerikai intelligenciatesztelés társadalmi gyakorlatát kritizálva, megkérdőjelezve az általános intelligencia létét (Gould, 2000). Gould nemcsak a tesztelőket kritizálta, hanem például a szociobiológusokat vagy Dennettet (2010) és Pinkert (2002) is, ugyanis szerinte ők is biológiai determinizmust képviselnek. Az igazi darwini üzenet Gould számára pedig éppen a lehetőségek, a nyitottság hangsúlyozása volt.